10-15 százalékkal csökkenhet a szemétrezsi

Az év második felében a kommunális szemétszállítás díja 10-15 százalékkal mérséklődhet- mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára.



Mesterházy örül John Lukacs lépésének

Vasárnap van: menetrendszerűen érkezik Mesterházy Attila blogbejegyzése. „Európa, béke és Összefogás vagy orosz kiszolgáltatottság, állandó háborúskodás és Orbán Viktor” – ez lesz itt szerinte a kérdés 70 nap múlva.



Több mint háromezren szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben

Eddig 3260 választópolgár nemzetiségi regisztrációját fogadták el a helyi választási irodák, közülük 1465-en az április 6-ai országgyűlési képviselő-választáson nemzetiségi listára kívánnak szavazni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap közzétett adatai szerint.


Vona: „soha még ennyire nem vágytam Londonba”

Ma délután londoni magyarok meghívására beszédet mond Vona Gábor a brit fővárosban. Antifasiszták ezt akár erőszakkal is meg akarják akadályozni. Vona nem hátrál, sőt kijelentette, kint élő lengyelek már jelezték, hogy megvédik, ha kell.


Visszaküldte kitüntetését a holokausztkutató

Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolph L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi.


Kövér: nem mi vagyunk a világháború egyetlen bűnös nemzete

Az a látszat, hogy a Mazsihisz is részt akar venni a kampányban „hogy, hogy nem, már megint a baloldal oldalán” – mondta Kövér László, aki szerint a csalás a baloldal vérében van. A házelnök szerint sem kell magyarázni a német megszállás emlékművén.





Figyelmeztetést adtak ki az extrém hideg miatt

Elzárt település nincs az országban, de egy kisforgalmú útszakaszt lezártak a hófúvások miatt, több mellékúton pedig havas vagy jégbordás a burkolat. Több megyére a hideg miatt adott ki figyelmeztetést az OMSZ.


Folyamatosan esik a hó Szabolcsban

Folyamatosan esik és már 15 centiméteres a legvastagabb hótakaró Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol téli útviszonyok lassítják a közlekedést az utakon.




Hófúvások Szabolcsban

Az egész nap és az esti órákban is tartó, váltakozó intenzitású havazás közben helyenként kisebb hófúvások nehezítették a forgalmat a nyírségi utakon szombaton, de a közlekedésben nincs fennakadás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ügyeletes megyei diszpécsere az MTI-vel.


"Orbán nem nézi hülyének a magyarokat"

"Ha hülyének nézné, akkor nem titokban kötötte volna meg a szerződést az oroszokkal" - mondta az osztrák Zöldpárt képviseletében Matthias Köchl az LMP szombat esti tüntetésén, melyet Paks bővítése, illetve az aláírt magyar-orosz megállapodás elleni tiltakázásul tartottak, mintegy száz tüntető részvételével. Videó + riport


Orbán miatt szólalt meg 67 év után John Lukacs

Mióta elhagyta az országot, magyar politikával nem foglalkozott, arról sohasem írt. A paksi magyar-orosz megállapodás azonban nem hagyta nyugodni - írta a nol.hu-n megjelent levelében John Lukacs, világhírű amerikai történész.