Átírja a budapesti buszközlekedést a 4-es metró
Több járat megszűnik, másoknak a menetrendje módosul, ha tavasszal átadják a 4-es metrót. A jelentős változások agglomerációs járatokat is érintenek majd.
Több járat megszűnik, másoknak a menetrendje módosul, ha tavasszal átadják a 4-es metrót. A jelentős változások agglomerációs járatokat is érintenek majd.
MTI
A CAF spanyol cég 4 milliárddal drágább ajánlatát erősítette meg a BKK az ennyivel olcsóbb Ganz Skoda ajánlata helyett, ez pedig szerinte "kérdéseket, aggodalmakat, mutyiérzeteket vet fel" - mondta Horváth Csaba, az MSZP alelnöke.
MTI
Az idei választási kampányok körüli megválaszolatlan kérdések egyike, hogy vajon szabad-e a villanyoszlopokra plakátolni, hiszen ezt korábban – a közúti közlekedési törvényben – megtiltották. A miniszter szerint a választási plakát nem kereskedelmi hirdetés, így szerinte igen, de azt javasolja, azért inkább kérdezzék meg a választási irodát is.
hvg.hu
Az LMP-t megdöbbentette Vágó Gábor kilépésének híre, amelyről ők is az újságokból értesültek. Schiffer András szerint Vágónak az utóbbi időben gyakran voltak "megfontolatlan és felelőtlen húzásai".
MTI
Kedden is érvényben maradt szinte az ország teljes területére a meteorológiai figyelmeztetés a tartós köd miatt. Szerdán sem fogunk sokkal tovább látni az orrunknál. Az alábbi képeket Budapesten készítette az MTI fotósa kedd reggel.
MTI
"A demokratikus oldal palettáján még több olyan szereplő is található, akik érdemi politikai hozadékkal rendelkezhetnek" – válaszolta az MSZP alelnöke egy más témában tartott sajtótájékoztatón a választói szövetség kibővítését firtató kérdésekre.
MTI
Egyelőre „csak a csillagokban van megírva”, hogy ki lesz a kormánypártok főpolgármester-jelöltje, de ő csak akkor vállalja, ha értelmes munkát végezhet – mondta a hvg.hu-nak Tarlós István, aki szerint az is elképzelhető, hogy a kétharmados többség még megváltoztatja a főpolgármester hatásköreit. Budapest első embere Horváth Csabával nem akar foglalkozni, Bajnai Gordon esetleges indulásáról is azt mondta, majd ha igazi kihívója lesz, akkor „szóljanak neki”. A BKV-t szerinte jelenleg egy „baráti kör” vezeti, a műjégpályát jövőre rakhatják rendbe. Interjú.
Kósa András
Farkas Józsefért rögtön a vörösiszap-katasztrófa után autót küldtek, hogy Orbán Viktorral és Pintér Sándorral bejárja a helyszínt. A büntetőügyben illetékes bíróság szerint úgy alkotott véleményt, hogy nem rendelték ki hivatalosan szakértőnek, ezért kizárták. A vád másik geotechnikai szakértőjénél is rezeg a léc.
hvg.hu
Egyaránt mulasztott a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, az Abasár Nonprofit Településüzemeltetési és Fejlesztési Kft., valamint az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV Zrt.) is a vizsgálatok szerint.
MTI
Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki karddal és tőrrel rontott rá egy családra a Pest megyei Törtelen.
HavariaPress
Holtan találtak mohácsi otthonában egy 68 éves férfit. Feltehetően gyilkosság történt, a rendőrség emberölés miatt indított nyomozást.
HavariaPress
Egy családi házra dőlt rá egy köztéri fa, a balesetben senki nem sérült meg, a lakóházban sem keletkezett komoly kár.
HavariaPress
Az Átlátszó ízekre szedte a TEK adatait, a portál szerint az árvízi védekezésben részt vevők száma még mindig nagyon eltér a sajtóbeszámolóktól.
hvg.hu
Röszkénél akart bejutni az országba egy török férfi, aki autója hátsó ülésén egy táskában elrejtett kalitkában próbálta átvinni a tengeliceket.
MTI
A kéki uzsorást előzetes letartóztatásba helyezték uzsora-bűncselekmény gyanújával.
MTI
A tűzoltók a Csömörnél lesodródott, felborult autóból két embert emeltek ki, míg a kocsi vezetője saját lábán jutott ki a szabadba.
MTI
A 39 éves, gondonkság alatt álló férfi már tizedszerre tűnt el. Bujdosó Sándort hétfő óta keresik, a rendőrség körözést adott ki.
hvg.hu
Neizer Anita lett a hvg.hu főszerkesztője 2014. január 1-től.
hvg.hu
A tavaly őszi mélypont óta folyamatosan emelkedik a Balaton vízszintje: hétfőn már 104 centimétert mértek.
hvg.hu
Eredeti útvonalától több száz kilométerre, egy balassagyarmati szállodában találták meg B. Gyula holttestét. Három gyereket hagyott hátra, a rendőrség nem nyomoz az ügyében.
hvg.hu