Már nyomoznak a NAV-botrányban

Hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatali visszaélés gyanújával elrendelte a nyomozást a Horváth András által kirobbantott áfacsalási ügyben. A Népszabadság értesülését a rendőrség is megerősítette.


A Jobbiknak is ciki Gaudi-Nagy trágársága

A Jobbik arra reagált, hogy képviselőtársuk tiszteletdíját trágárság miatt egyharmadával készül csökkenteni Kövér László. Ma kiderül, pontosan mit mondott Gaudi-Nagy, ami ennyire betette a kaput.




A nap fokozza ma a balesetveszélyt

A melegfrontra érzékenyek számára kellemetlen nap lesz a szerda, gyakori lehet a figyelmetlenség, tompaság is. Főleg az utakon figyeljünk, ez növelheti a baleseti veszélyt – írta humánmeteorológiai előrejelzésében a Meteoklinika.


„Nem vállalnám el újra a Rezesova-ügyet” – interjú Melegh Gábor szakértővel

A szlovák BMW-s elé bevágó Fiat, a műszaki szakvéleményekhez felhasznált szoftverek, pozíciók összeférhetetlensége, Mercedes-magángyűjtemény – közel három órán át faggattuk a támadások középpontjába került Melegh Gábort, aki a védelem szakértőjeként fordulatot hozott a Rezesova-ügy elsőfokú eljárásában. Kiderült az is, hogy az áldozatok családjának felkérése helyett miért Eva Rezesova védelmének mondott igent, és honnan ismeri a bírónőt.



Mai napig nincs meg az eltűnt tűzoltó

Munkahelyi problémái lehettek a több mint másfél éve eltűnt hatvani tűzoltóparancsnok-helyettesnek a hvg.hu információi szerint. A rendőrség részéről azt közölték, Futó Jánost ma is keresik, de nem jutottak előbbre az eltűnési ügyben.


Már nem fogadnak el akármilyen szén-monoxid-érzékelőt

Eddig 292 esetben riasztották szén-monoxid miatt a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit az idén – mondta Hajdu Márton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Szén-monoxid-mérgezést 336 ember szenvedett, közülük 12 meghalt.







Az MSZP-s Józsa szerint megállapodnak Gyurcsánnyal

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a választások előtt pártja megegyezik Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökével. Józsa István erről kedden a Duna Közbeszéd című műsorában beszélt.




Kimerítő faggatózáson van túl Szilvásy

Csaknem három órán át hallgatta meg a parlamenti Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság Szilvásy György volt titokminisztert keddi zárt ülésén.