Együtt élt egy pár, hét kiskorú gyerekük és a vádlott, aki a felnőttek gondozásában állt. A 11 éves kislány azért állt rá, hogy bevegye az anyja által gondozott nő nyugtatóit, mert abban bízott, hogy ezzel kimenti az előzetesből nemi erőszakkal vádolt apját.
Nyolcezer doboz külföldi zárjeggyel ellátott cigarettát találtak egy autó csomagterében szerdán a rendőrök az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszá - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A sofőr és az autó utasa ellen eljárás indult.
Egy angyalföldi lakos autójának ellopásáról, ha a tulajdonos nem személyesen ballag el a kapitányságra, hanem a 112-es segélyhívón kér segítséget, nem Budapestre fut be majd a hívás a jövő évtől, hanem Miskolcra vagy Szombathelyre, ahol az Egységes Segélyhívó Rendszer (ESR) központjait kialakították. A hvg.hu értesülése szerint jelenleg zajlik a próbaüzem, az eredményre a rendőrök is kíváncsiak. Mivel a helyi rendőrségeken az ügyeletes tisztek fölöslegessé válnak, kérdés, hogyan működnek majd az "őrsök" munkaidőn kívül, és miképp lehet majd a helyieknek az ügyeiket személyesen intézni. Egy szakszervezeti vezető szerint a háttérben anyagi megfontolások állnak.
Apa és fia verte meg egy robogóst egy hódmezővásárhelyi útkereszteződésben, mert a stoptáblánál autójuk elé állt. A támadókat kommandósok fogták el otthonukban.
A 37 éves férfi ellen vádat emeltek. A vád szerint úgy követte el a szemérem elleni erőszakot gyerekek ellen, hogy közben hasonló bűncselekmények miatt folyt ellene eljárás.
2015-ben elindulhat az M1-est a magyar-szlovák határral összekötő M15-ös főút autósztrádává bővítése. Az elmúlt öt évben kilenc halálos baleset történt az alig 14 kilométeres szakaszon.
Az Oktogon és a Blaha Lujza tér között nem jártak a villamosok, a pótlóbuszokra meg nem lehetett felférni. A műszaki hiba körülbelül 8 órától fél 11-ig okozott fennakadást.
Irodájában állítsa szerint csak azért sem teszi ki az új, Tarlós István tervezte Budapest-zászlót, ragaszkodik a régi, „román színűhöz”. Horváth Csaba jövő héten hivatalosan is az MSZP 2014-es főpolgármester-jelöltje lesz, és ezt a pozíciót szerinte akár Bajnai Gordonnal szemben is meg fogja őrizni jövőre. A politikus a hvg.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, miért tartja gyengének az amúgy „arrogáns” Tarlós Istvánt, és mikor kapcsolta hátramenetbe Demszky Gábor a fővárost. Megtudhatjuk, hogy hívják az MSZP-ben a Hagyó-féle BKV-ügyeket, és hogy megújult-e az MSZP a fővárosban.
A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról, valamint a kormány 2030-ig terjedő területfejlesztési koncepciójáról szóló javaslat általános vitájával folytatták a keddi napirend megtárgyalását a képviselők, csaknem hajnali 2 óráig. A vitáig egyetlen képviselő tartott ki a Fidesz részéről. Ma elvileg reggel 9-kor kezdenek a képviselők.
Vona Gábor Jobbik-elnök a munkahelyteremtést jelölte meg a következő időszak legalapvetőbb feladatának, és azt is közölte, hogy győzni akarnak a választásokon jövőre.
Otthon maradt a fűtés nélküli szombathelyi társasház lakóinak többsége, és inkább villanykonvektorokkal fűtenek, amíg a gázszolgáltató emberei kijavítják a gázszivárgást.
Szalagkorlátba fúródott egy személyautó Budapest XXIII. kerületében kedd este, a baleset után a mentők egy embert vittek kórházba - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Áder János köztársasági elnök vacsorán látja vendégül Pozsgay Imrét 80. születésnapja alkalmából a Sándor-palotában. A vacsorán részt vett Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, és Pozsgay Csilla, Pozsgay Imre lánya is.