Fekete autóval jönnek, és elviszik a gyereket

Bár Magyarországon hosszú évek óta nem raboltak el gyereket, a társadalomban erősen élnek a gyerekrablásos históriák: fekete autók köröznek az iskoláknál és a nagy áruházakból tűnnek el kicsik. Persze ezekből aztán semmi sem bizonyul igaznak. Hogy miért adnak sokan hitelt ezeknek a sztoriknak? Ennek próbáltunk utánajárni.






Nézze élőben a TEDxYouth@Budapest konferenciát!

Negyedik alkalommal rendezik meg a TEDxYouth@Budapest innovációs konferenciát - idén a MOM Kulturális Központban tekinthetik meg az érdeklődők a legtehetségesebb magyar fiatalok előadásait arról, hogy miként változtatták meg saját maguk történetét, és ezáltal a körülöttük lévő világot.



Fontos dolgokon rágódhatnak ma a szocialistáknál

Bevegyék-e az ellenzéki összefogásba Gyurcsány pártját? Ha igen, akkor kihagyható-e Gyurcsány? Készítsenek-e mégis közös listát Bajnaiékkal, és ha igen, ki legyen a miniszterelnök-jelölt? Kik kerüljenek be abba a testületbe, amely a választásokig irányítja az MSZP-t? Akár ezek a kérdések is előkerülhetnek a szocialisták szombati értekezletén, ahol Bajnai Gordon is tiszteletét teszi.


Ab: alkotmányellenes elhajtani a fellebbező bankokat

Az Alkotmánybíróság (Ab) a Kúria indítványára megsemmisítette a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény egyes rendelkezéseit és kimondta, hogy lehet fellebbezni az ilyen eljárásban született egyezség ellen - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken közzétett határozatból.



Fotó: begördült a füstokádó Bivaly a Nyugatiba

Nosztalgiavonatozással ünnepelték és avatták fel a budapesti Nyugati pályaudvaron a legendás, Bivaly becenevű mozdonyt (valójában 424.247-es jelű) gőzmozdonyt, valamint az Aba I. osztályú párnás és Caü III. osztályú fapados vasúti kocsikat.