A Hungexpó csak a végső menedék

A vásárközpont kész a hajléktalanok befogadására, azonban a civilek szerint a hajléktalanok helyzetén nem javítana különösebben egy újabb ideiglenes szállás.


Videó: így fojtották bele a szót Tarlósba

Látszólag teljesen készületlenül érte a főváros vezetését a közgyűlés csütörtöki ülésére benyomuló és a hajléktalanok mozgását korlátozó rendelet ellen tiltakozó aktivisták megjelenése. Tarlós Isván elsőre csak annyit tudott mondani: nem tudom, mi van. Az ülést nem is tudta megnyitni.


Betiltották az E2014–PM aláírásgyűjtését Pécsett

Nem gyűjthet aláírásokat az egykulcsos adó eltörléséért az E2014–PM Pécsett, miután a rendőrség először nem vette tudomásul a rendezvényt, majd pedig a helyi közterületeket felügyelő Biokom Kft. tagadta meg a közterület-foglalási engedélyt az önkormányzatra hivatkozva. A rezsicsökkentéssel nem voltak ennyire szőrösszívűek.



Tüntetés volt az NGM előtt

A közszolgálati dolgozók illetményalap-emelését követeli a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), amely a hat éve befagyasztott köztisztviselői illetményalap miatt demonstrációt tartott csütörtökön Budapesten.




Egy ezressel olcsóbb lehet a BKV-bérlet

Januártól a teljes árú havibérlet 10.500 forint helyett 9.500 forintba kerülhet, ha úgy dönt a Fővárosi Közgyűlés. Eredetileg az előterjesztők csak a nyugdíjasbérletek árát csökkentették volna, de a Fidesz módosító javaslatot nyújtott be a napirendhez.


Százakat vert át egy 24 éves nagykanizsai nő

Több mint háromszáz embert csapott be egy 24 éves nő otthon végezhető munka ígéretével. A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a csalássorozat ügyében.



Tarlós rendőrt hívott a tiltakozókra

A rendőrség elkezdte elvinni a Fővárosi Közgyűlés üléstermében a hajléktalanrendelet ellen tiltakozó aktivistákat. Tarlós István mindenképpen meg akarja kezdeni az ülést, amelyen a hajléktalanok kitiltását lehetővé tevő rendeletet készülnek elfogadni.



Megtámadtak és kiraboltak egy 83 éves asszonyt

Előzetes letartóztatásba került az a 36 éves férfi, aki - a gyanú szerint - megtámadott és kirabolt egy idős asszonyt Dunakeszin. Áldozatát háza kapujában ütötte le a támadó, majd elvette értékeit.




Meglopta a kínai boltost egy debreceni rendőr

Egy áruházból lopott, és eladta az árut a Debreceni Rendőrkapitányság két dolgozója, de lebuktak, és eljárás indult velük szemben – tudta meg a hvg.hu. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője, Gellén Krisztina az üggyel kapcsolatban azt közölte: egyikük rendőr, őt elbocsátották, társát pedig felfüggesztették állásából.





Kéri László mindenkit lealázott

Kócos fogú rémségnek nevezte Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivőt, majd Mesterházy Attilán és Bajnai Gordonon is gúnyolódott Kéri László politológus, aki egy jászapáti fórumon vett részt a szocialista Szekeres Imrével.