Kitüntették Schmitt Pált

Schmitt az indoklás szerint "szerteágazó közéleti tevékenységével évek óta eredményesen járult, illetve járul hozzá az Állami Számvevőszék jogállami és társadalmi súlyának, hazai és nemzetközi szakmai tekintélyének növeléséhez".


Elsötétülnek a tévék Szekszárd környékén

Pénteken hangolják át a szekszárdi tévéadót, ezért a vételkörzetében reggel 8 óra és este 6 óra között néhány órára szünetel a tévéadások sugárzása az adó leállása miatt - tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).






Meghátrált az MSZP-s polgármester

Aktivistáknak sikerült megakadályozniuk, hogy a XIII. kerület lényegében teljesen megtiltsa a hajléktalanoknak, hogy életvitelszerűen a kerület közterein éljenek. Az Alkotmány Nem Játék civil szervezet szerint a szocialista vezetésű önkormányzat ezzel egy jobboldali rendpárti intézkedést hajtott volna végre a törvényi szabályozásnál is radikálisabban. Tóth József polgármester végül úgy döntött, hogy a testület nem szavaz a napirendi pontról - mert a Fővárosi Közgyűlés határozatának a kerületre vonatkozó részét kell előtte reparálniuk.



"Megélhetési jogvédőkhöz" fordult a Fidelitas Kéri miatt

Közleményben szólította fel a Fidelitas a legnagyobb hazai jogvédő csoportokat és "az összes megjegyezhetetlen nevű jogvédő szervezetet", hogy vizsgálják ki Kéri László Jászapátiban tett kijelentésének körülményeit. Vadai Ágnes "harcos nőjogi aktivistát" pedig arra kérték, hogy "ripacskodásai" helyett szólítsa fel bocsánatkérésre Szekeres Imrét a politikus jászapáti fórumán történtek miatt.



Pszichológus vizsgálja a kislányait megkéselő apát

Pszichológus vizsgálja azt a férfit, aki szerda hajnalban a XVII. kerületben megkéselte két kislányát, majd magát is megvágta - írta a Hír24. A portál úgy tudja, az apa bár hajlandó beszélni, a tettére mostanáig nem adott magyarázatot.



Észhez térítené a fideszeseket egy nagyatádi képviselőjük

Elolvadt a kormánypártok többsége a nagyatádi Fidesz-frakcióban – írta a sonline.hu Somogy megyei híroldal. A portál szerint az egyik fideszes képviselő és egy eddig a frakcióval együttműködő független képviselő is "átült az asztal másik oldalára".




Felfüggesztette a rendőrség a Lavinát – Tízmilliót kaszáltak

Felfüggesztette a rendőrség a Lavina elnevezésű sebességmérési akciót, hogy értékeljék az eddigi tapasztalatokat – írta tájékoztatásában az Országos Rendőr-főkapitányság a hvg.hu-nak. Ebben megadták azt is, hogy tizennégy nap alatt mintegy 1300, a megengedett sebességnél gyorsabban hajtó autóst bírságoltak meg, összesen 10,5 millió forintra. Tavaly a kiszabott bírságok jelentős részét, 14,1 milliárd forintot, a gyorshajtók kapták.



Kaposvár egyes tereiről kitiltották a hajléktalanokat

Megtiltotta az életvitelszerű tartózkodást a kaposvári közgyűlés a belvárosban és néhány parkban. A helyi rendeletre a 18 tagú, kormánypárti többségű testület két MSZP-s képviselője közül az egyik nemmel szavazott, a másik tartózkodott a csütörtöki ülésen.