A NAV átvilágításának részleteire kíváncsi a TASZ
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű adatigénylést nyújtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kétnapos átvilágításának részleteit illetően.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű adatigénylést nyújtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kétnapos átvilágításának részleteit illetően.
MTI
Lemondás miatt új önkormányzati képviselőt választanak vasárnap a Pest megyei Kerepes 8-as számú egyéni választókerületében.
MTI
Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes szerdán újságíróknak azt mondta, egyetért azokkal a feltételekkel, amelyekről Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője beszélt a Demokratikus Koalíció ellenzéki együttműködésbe való bevonásával kapcsolatban.
MTI
Császármetszéssel jött világra az a csecsemő, akinek édesanyja hónapok óta agyhalott állapotban van, a 31 éves asszonynak ráadásul öt szervét is transzplantációs célra használták. Ez az első eset a világon, hogy az agyhalál bekövetkezte után 92 napon át transzplantálható állapotban tartottak egy anyát, akinek világra hozták gyerekét.
MTI
Bajnai Gordon elszólta magát, és ezt most próbálja letagadni – így kommentálta a Fidesz szóvivője szerdán, hogy az Együtt-PM vezetője – korábbi szavaira utalva – arról beszélt, nem a kormányváltás fog fájni, hanem az, ha Orbán Viktor hatalomban marad.
MTI
Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki szerdán jogerősen a Debreceni Ítélőtábla arra a férfira, aki 2010-ben társával meggyilkolt két férfit, majd holttestüket kemencében elégette a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Öcsödön – közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Világháborús tüzérségi lövedék került elő csatornázási munkák közben a XIV. kerületi Istvánmezei úton, ezért több buszjárat közlekedése is módosul a környéken. A környékről ezer embert telepítenek ki, iskolát és rendőrséget is ki kell üríteni.
hvg.hu
Felrobbant gázpalackok miatt gyulladt ki egy borospince Nógrádsipeken szerdán. Nem sérült meg senki, a tüzet még oltják - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Az, hogy a Demokratikus Koalíció esetleges helye hol lesz a baloldali összefogásban, nehezen megjósolható, mivel Gyurcsány Ferenc mást mond a hét elején, mint a hét végén – nyilatkozta Kovács László volt külügyminiszter és MSZP-elnök azok után, hogy a hvg.hu-nak Lendvai Ildikó meglebegtette, hogy Gyurcsányék miatt újranyitják az MSZP és az Együtt–PM között kötött választási szövetséget. Baja Ferenc szerint Lendvainak meg kellene fontolnia, hogy mit mond a sajtónak. Baja azt is pontosan elmondta, mi kell Orbán Viktor legyőzéséhez. Nézze meg videónkat!
hvg.hu
Felrobbant egy gázpalack szerdán a Hajdú-Bihar megyei Tépén, ketten súlyosan megsérültek - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
MTI
A gazdaság, a politika és az oktatás terén kínálkozó együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Tony Tan Keng Jam szingapúri elnök szerdán a Parlamentben - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.
MTI
Bántalmazta és megzsarolta nőismerősét Szigetszentmiklóson egy férfi, a Terrorelhárítási Központ (TEK) elfogta, majd a rendőrök őrizetbe vették.
MTI
A Város Mindenkié nyílt levélben kéri a fővárosi "hajléktalanmentes" övezetetekről szóló rendelet visszavonását.
hvg.hu
Legalább száznegyven halálos áldozatot szedett az a trópusi vihar, amely Szomália északi, tengerparti részén söpört végig a hét végén - közölte szerdán Puntland tartomány kormányzata.
MTI
Az inflációval megegyező mértékben drágulhat Budapesten a teherforgalmi behajtási díj, illetve utólag is elfogadhatják a mozgássérült igazolványok bemutatását a parkolócégek akkor, ha az azt használót azért büntették meg, mert hátlappal tette a szélvédő mögé az igazolványt.
MTI
Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely jövőre. 16 szakon – közte közgazdász, jogász és kommunikációs képzésben – külön meghatározták a bekerüléshez szükséges ponthatárokat. Ezek 410 és 465 pont között mozognak.
MTI
Leütötték, el akarták venni a ruháit, és nehézsúlyú bűnözők sztoriztak neki arról, hogy ki hogyan tört be – így teltek a börtönnapjai egy előzetes letartóztatásba helyezett férfinek. Hétfőn fogadta el a parlament, hogy az előzetes ezentúl korlátlan ideig tarthat, ami a hvg.hu-nak nyilatkozó jogászok, sőt, egy büntetőbíró szerint is vicc, és a büntetés ítélet nélküli előrehozásának felel meg. Ráadásul a nemzetközi normákat is sérti, ezért a magyar állam fizethet, ha az ilyen ügyek miatt elmeszeli a strasbourgi bíróság, mint egy 86 évesen lecsukott néni esetében.
Két tüzérségi lövedéket találtak szerda délután Budapesten, a XIV. kerületi Istvánmezei úton. A környéket 150 méteres sugarú körben lezárják és kiürítik.
MTI
A Készenléti Rendőrség egyik szolgálaton kívüli tagjának kellett intézkednie egy vonaton három utassal szemben – közölte a Borsod megyei rendőrség.
hvg.hu
Meggyilkoltak egy 46 éves nőt, a holttestét szerdán fedezték fel egy salgótarjáni családi házban – közölte a rendőrség honlapján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI