Fegyelmi vizsgálat indult az ároktői banda ügyében
Az ároktói ügy kapcsán a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elrendelte a fegyelmi felelősség megállapítását – írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Az ároktói ügy kapcsán a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elrendelte a fegyelmi felelősség megállapítását – írja a Magyar Nemzet keddi számában.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Az utasok Olaszországba, illetve Olaszországon át irányuló, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel az utazásról lemondhatnak - közölte a Mávinform, miután az olasz vasúton munkabeszüntetést tartanak szerdán és csütörtökön.
MTI
Helyreállították a Göd és Vác között meghibásodott vasúti jelző- és biztosítóberendezést, kisebb késések azonban még lehetnek a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon - tudatta a Mávinform kedd reggel az MTI-vel.
MTI
Ma hangolják át a debreceni, a komádi, a siklósi és a pécsi tévéadókat, így ezek vételkörzetében – a sugárzás leállta miatt – reggel 8 és este 18 óra között néhány órára szünetel a tévéadások vétele.
MTI
Az MSZP elnöke arra kérte a baloldali ellenzéki összefogást szorgalmazókat, hogy nyugodjanak meg és higgadt körülmények között beszéljék meg azokat a stratégiai feladatokat, amelyek az Orbán-kormány leváltásához szükségesek.
MTI
Kedden délnyugaton erősen felhős lesz az ég, másutt még a nap is kisüthet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.
hvg.hu
Kiraboltak egy postahivatalt hétfő este Budapest XIII. kerületében, a Fiastyúk utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
Az országgyűlési törvény alapján a Ház tekintélyét megsértő képviselőktől legfeljebb tiszteletdíjuk egyharmada vonható le. Ezt a kormánypárti képviselők meg is szavazták hétfő este a DK-s Vadai Ágnesnek és Szűcs Erikának, akik a múlt héten festett monoklival tüntettek a nőverő volt Fidesz-tag parlamenti jelenléte ellen.
MTI
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint Balog Zoltán miniszter távolmaradása miatt nem egyeztetés, csak baráti beszélgetés zajlott hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a szakszervezet között.
MTI
Sorra törte be az ablakokat puszta kézzel az a férfi, aki Kaposvár főutcáján őrjöngött, mert felesége nem engedte be lakásukba. A rendőrök fékezték meg, de a férfi csaknem belehalt sérüléseibe.
hvg.hu
Az Országgyűlés hétfőn több törvényt módosított a katasztrófavédelem hatékonyságának növeléséért. Az egyik módosítás a közmunkások bevethetőségéről rendelkezik, de csökkentik például az önkéntesek adminisztrációs terheit is.
MTI
Szabó Zoltán már nem emlékszik, mikor parkolt le a Volkswagen Passattal a VII. kerületi Síp utcában. Az autó azóta bírósági zár alá került, rendszáma sincsen.
hvg.hu
A parlament hétfői, kormánypárti szavazatokkal meghozott döntése nyomán létrejön a nemzeti utasadat-információs rendszer, amelyből a rendőrség mellett a TEK, sőt, a NAV is kikérhet majd adatokat.
MTI
Az MSZP szerint az ároktői bűnbanda esete csupán következménye a rossz kormányzati irányításnak, a politikai célú törvényalkotásnak és a kompromisszumkészség teljes hiányának. A parlament hétfő este eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának - eddig négyéves - felső korlátját a kiemelkedő súlyú bűncselekményeknél.
hvg.hu
Az esőzés következtében felázott és ötven méteres szakaszon megcsúszott fonyódi magaspart hétfőn. A veszélyhelyzet elhárításáig a hatóságok lezárták a 7-es út Fonyód és Alsóbélatelep közötti szakaszát.
MTI
Emberkereskedelem vádjával két embert felfüggesztett, egyet letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék. A vádlottak egy fiatalkorú lányt akartak prostituáltként eladni külföldre - közölte Toma Attila, a törvényszék helyettes szóvivője. Az ítélet nem jogerős.
MTI
Újabb állomás kapta meg hétfőn a használatbavételi engedélyt. Az új metróvonal Újbuda-központ megállója a Fehérvári út, a Bocskai út és az Október huszonharmadika utca kereszteződésében található.
MTI
Teljes zűrzavart okozott a parlamentben a kormánypártok taktikázása a lex Ároktőnek is nevezett javaslat szavazása körül. Mivel nem voltak biztosak az ellenzék támogatásában, külön javaslatként is benyújtották, hogy korlátlan ideig előzetesben maradjanak a súlyos bűncselekményekkel vádolt személyek, de végül erre nem volt szükség. Az ellenzék többsége annak ellenére is megszavazta a házszabálytól eltérést, hogy a bizottsági ülésen még élesen bírálták az ötletet.
Kovács Áron
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) minden második taxisnál szabálytalanságot talált próbautazásos taxiellenőrző akciói során - közölte a BKK hétfőn.
MTI
Odébb lökött egy tévés operatőrt Bajnai Gordon egyik testőre az Együtt–PM Szövetség egyéni képviselőjelöltjeinek szombati bemutatója után, amikor a távozóban lévő volt kormányfőt a Sukoró-ügyről kérdezték – közölte a Hír Tv, amely fel is vette az incidenst.
hvg.hu