Betelefonált a magyar nagykövet a svéd köztévébe

A svédországi magyar nagykövet telefonon fejezte ki aggályait a svéd köztévé egyik műsorának Magyarországgal foglalkozó dokumentumfilmje miatt, amellyel kapcsolatban korábban Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár is helyreigazítást kért – írta a 444.hu. A nagykövet szerint szomorú dolog lenne, ha egy képviselet-vezető nem ajánlhatná fel a segítségét az újságíróknak.




Maffia-feliratot fújtak több trafikra éjjel - fotók

Négy budai dohányboltot is megrongáltak vasárnapra virradó éjszaka - közölte a rendőrség. Az MTI által közzétett fotók alapján legalább három dohányboltra a maffia, illetve a bojkott szavakat fújták fel festékszóróval.


Elfogadták a PM képviselőjelöltjeit - íme a lista

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szombati taggyűlése jóváhagyta jelöltjeit abban a 11 választókerületben, ahol az Együtt-PM Szövetség és az MSZP megállapodása alapján a PM felelőssége a közös ellenzéki jelöltek állítása.






Törvény készül a bírósági nyilvánosságról

Várhatóan jövő év elején készül el az igazságügyi adatkezelésről és az ítélkezés nyilvánosságáról szóló törvény tervezete az Országos Bírósági Hivatalban (OBH) - közölte Harangozó Attila, a hivatal kommunikációs munkacsoportjának tagja, a Szegedi Ítélőtábla elnöke.






Kossuth tér 1-3. - A legfőbb ügyész sem hatja meg a Fideszt

Bár háromnapos lesz a jövő heti parlamenti ülés, az érdekesebb része a hétfő délutáni szakaszra koncentrálódik, hiszen keddre és szerdára végtelenített költségvetési és adóvitát terveznek. Újra elfogadják az államfő által visszaküldött hegyközségi törvényt, és minden alkotmányos aggály ellenére is jön a földvisszaszerző inkvizíció. Az interpellációk közt pedig lehet, hogy kiderül, ki a felelős az ócsai lakóparkért, vagy mennyibe került a 2003-as paksi baleset.


Kiraboltak egy mozgássérült férfit Miskolcon

Kerekes székes férfit raboltak ki Miskolcon szombaton, a bűncselekménnyel gyanúsított 40 éves helybéli nőt elfogták - tette közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.




Nyolcan ültek az autóban, az 55-ösön buktak le

Két nap alatt négy embercsempészt vettek őrizetbe Csongrád megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap. Az embercsempészek tucatnyi koszovói és török állampolgárt akartak Nyugat-Európába juttatni.