Egy pénzverdébe költöztették a Központi Nyomozó Főügyészséget
Átkötözött a Központi Nyomozó Főügyészség a volt pénzverde épületébe, a Könyves Kálmán körút 38. számba - értesült a HavariaPress.
Átkötözött a Központi Nyomozó Főügyészség a volt pénzverde épületébe, a Könyves Kálmán körút 38. számba - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Közzétették azt a biztonsági kamera által készített felvételt, amelyen a szeptember elején történt tatai ékszerrablás látható – közölte a kemma.hu Komárom-Esztergom megyei híroldal.
hvg.hu
Az MSZP elnöke felszólította az Országgyűlés vezetését, vizsgálja ki, hogy kinek az utasítására kapcsolták le a világítást az ülésteremben kedd este, miközben a Demokratikus Koalíció politikusai ott tartózkodtak, és előre bejelentették, hogy reggelig a patkóban maradnak.
MTI
A táblabíróság nem változtatott a Gál Györgyre kiszabott nyolc és fél év, valamint a Hunvald Györgyre kirótt másfél év szabadságvesztésen, de az elsőfokú ítélethez képest több vádpontban felmentette, illetve bűnösnek mondta ki őket.
MTI
Orbán Viktor egy rövid üzenettel és egy képpel búcsúzott el a szerda éjjel elhunyt Wilfried Martenstől.
hvg.hu
Az M1-es autópálya Harkályos pihenőhelyén, Tatabánya közelében egy furgonból 6000 doboz adójegy nélküli és ukrán adójegyes cigarettát foglaltak le a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói – mondta a szervezet sajtóreferense csütörtökön.
MTI
Jogerősen enyhítette a Pécsi Törvényszék a Mohács polgármesterét bántalmazó helyi önkormányzati képviselő büntetését csütörtökön. A bíróság a vádlott egy év felfüggesztett börtönbüntetését hat hónapra, annak próbaidejét két és fél évről egy évre mérsékelte.
MTI
Orbán Viktor nagyon fontosnak tartja a templomépítéseket – erről a Reformátusok Lapjának adott rövid interjújában beszélt.
MTI
A kórházba szállítást követően életét vesztette annak a személyautónak a sofőrje, amely szerdán délután Kaposváron, letérve az útról egy szemeteskonténernek, majd egy fának csapódott – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Két gyalogost sodortak el percre azonos időpontban, két különböző helyszínen Szekszárdon – közölte a Tolna megyei rendőrség.
hvg.hu
Kövér László szerint a Fidesz a 2002-es választások elvesztése után minden meglepetésre felkészült, így még egyszer nem eshet ugyanabba a csapdába, mint akkor, mert az országnak nincsenek újabb elvesztegetni való évei. Az Országgyűlés elnöke erről a Lánchíd Rádióban beszélt csütörtökön, a kormánypárt választmányi elnökeként nyilatkozva.
MTI
Egy idős nő meghalt abban az ismeretlen eredetű robbanásban, amely csütörtök hajnalban történt Budapesten egy XVI. kerületi családi házban.
MTI
Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a pályázat nélkül kiadott földhaszonbérletek listáját, amelyből kiderül, Simicska Lajos cégei 59 földterületet kaptak – írta a Blikk.
hvg.hu
Az INA egyik vásárlójának etánszállítással kapcsolatos javaslatát jegyezte fel egy névjegykártyára Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója 2009-ben a zágrábi Marcellino étteremben, amikor találkozott Ivo Sanader volt horvát kormányfővel – derül ki a Heti Válasz szerint a Mol-vezér egy másik ügyben 2011 novemberében tett vallomásából.
hvg.hu
Műszaki hiba miatt félórás, egyórás késésekre is készülni kell csütörtök délelőtt a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon – közölte a Mávinform kora reggel.
MTI
Egy 100 négyzetméteres, XVI. kerületi családi házban volt eddig ismeretlen eredetű robbanás. Egy idős nő holttestére a keresőkutyák találtak rá.
MTI
Nyolc egyéni képviselői körzetben indulhatna el jövőre a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció – információink szerint egy ilyen felállást tartanak elképzelhetőnek az Együtt-PM részéről arra az esetre, ha a Bajnai-mozgalomnak és az MSZP-nek újra kellene nyitnia az augusztus végén megkötött megállapodást. Erre pedig egyre nagyobb az esély, mivel a DK támogatottsága kezdi megközelíteni az Együtt-PM-ét. Gyurcsány Ferenc azt mondta lapunknak, "az Együtt jelenleg tapasztalható gyengülése éppúgy életveszélyes a kormányváltás ügyére nézve, mint az, ha a DK nem kerülne egyértelműen 5 százalék fölé".
Gavra Gábor
Gavra Gábor
Kósa András
Csütörtökön már felszakadozik a felhőzet, és kellemes lesz a hőmérséklet is. Pénteken már 25 fok is lehet.
hvg.hu
Kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres műhely szerda este Pilisvörösváron, a Hunyadi utcában. A tűzben senki sem sérült meg – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
MTI
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 9-én megtartott 41. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
MTI