Megindul az ár a Dunán

Az elmúlt egy napban a Duna felső szakaszát újabb csapadékzóna érte el, így kisebb árhullám érkezik a folyón.


Egymilliót érhet ez a férfi – fantomkép

Grafikát tett közzé a rendőrség annak a két férfinak az egyikéről, akik korábban olyan súlyosan bántalmaztak egy 92 éves nőt betörés közben, hogy belehalt a sérülésekbe. A Pest megyei főkapitányság egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben.


Az utcán üvöltözött Török Zsolt Zsigó Róberttel

Némi hangoskodással végződött a fideszes Zsigó Róbert sajtótájékoztatója, amelyet az MSZP hatodik kerületi székháza előtt tartottak csütörtök délután Kocsis Mátéval a Zuschlag-üggyel kapcsolatban. Török Zsolt MSZP-s szóvivő nem sokkal később a bajai időközi választás szerinte durva kampányát kérte számon a fideszes politikusokon. A szócsatának eredménye nem lett, egy arra járó hajléktalan viszont jól járt.


Áll a bál a szakolyi iskolaigazgató miatt

Nem áll fenn összeférhetetlenség a szakolyi iskolaigazgató kinevezésével kapcsolatban, mivel az általa vezetett intézmény nem a nagykállói, hanem a nyíregyházi járási tankerülethez tartozik – közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) csütörtökön.


Vona nem érti, Bajnai "hogy mer egyáltalán megszólalni"

Vona Gábor "pofátlanságnak" tartja, hogy miután Bajnai Gordon oroszlánrészt vállalt miniszterként és miniszterelnökként is annak a folyamatnak az elindításában, amely révén félmillió – jobbára fiatal – magyar elhagyta az országot, "még egyáltalán meg mer szólalni".


Megduplázzák a Pető Intézetnek járó támogatást

Megduplázzák a Pető Intézetnek a köznevelési szerződés alapján járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten újságíróknak, miután az intézet rektorával tárgyalt. Balog Zoltán visszautasította a hisztériakeltést, és azt kérte az ellenzéki politikusoktól, ne akarjanak "beteg gyermekek hátán bemászni a parlamentbe".


Már négy új villamosa van Debrecennek

Megérkezett a negyedik új villamos Debrecenbe a CAF zaragozai gyárából, Spanyolországból. A járművet csütörtök délután teszik sínre – írja a dehir.hu.


LMP: jogi nonszensz a Normafa átalakításának terve

Az LMP szerint elfogadhatatlan és "jogilag nonszensz", hogy a kormány úgy akarja megteremteni a lehetőségét a Natura 2000 besorolású Normafa átalakításának, hogy előbb fogadja el a törvényt, és csak utána készíti el a hatástanulmányokat. Erről Szél Bernadett, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután korábban bejárta a Normafa területét a fejlesztésért felelős miniszteri biztossal.


Három fok is lehet a hétvégén

A hétvégén elszórtan lehet egy kis eső, de több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik majd a szél. A leghidegebb órákban néhol 3 fok körül alakul a hőmérséklet, a nappali maximumok 15 és 22 fok között alakulnak majd – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kiadott országos, középtávú előrejelzésében.



Szélerőmű építője próbált megvesztegetni egy önkormányzatot Fejérben

Hivatali vesztegetés gyanúja miatt javasol vádemelést a rendőrség két férfi ellen, aki 30 ezer eurót ajánlott fel az egyik Fejér megyei önkormányzatnak egy szélerőmű környezetvédelmi és építési engedélyezési eljárásában való együttműködésért cserébe - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.



"Idevonzották a drogterjesztőket" – Józsefváros a Kék Ponttal való szakítást magyarázza

Rácz József, a Kék Pont Alapítvány kuratóriumi elnöke visszautasította, hogy tűcsereprogrammal odavonzzák a környékre a droghasználókat. A közterületeken eldobott tűk problémája miatt az alapítvány is többször egyeztetett a közterület-fenntartóval és a városüzemeltetéssel, sőt maguk is kezdeményezték a közös fellépést. Az önkormányzat szerint az alapítvány nem teljesítette a vállalásait.


A gyerekszegénységről beszélt Balog Zoltán egy konferencián

A gyerekszegénység, a társadalom perifériájára szorulás nem az egyes országok problémája, hanem általános európai ügy, ami a jobb módú államokat is érinti - mondta az emberi erőforrások minisztere a Parlamentben rendezett csütörtöki szakmai konferencián.



50 milliárd jut duális szakképzésre

A duális szakképzés jelentőségéről, a kutatás-fejlesztés fontosságáról beszélt Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára Miskolcon, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárában, ahol bejelentette, 2014. és 2020. között uniós forrásból a duális szakképzés erősítésére 50 milliárd forint juthat, és mintegy kétezer tanműhely épülhet.