Füst volt a Jahn ferenc Kórházban

Enyhe, izzás okozta füst volt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet egyik kiszolgáló épületében hétfő este - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.


Basescu most kicsit túltolta

Minden bizonnyal a közelgő román elnökválasztás, és a jövő évi európai parlamenti voksolás miatt húzta elő Traian Băsescu román államfő a „magyar kártyát” egy erdélyi rendezvényen – így értékelték a hvg.hu által megszólaltatott érintettek a bálványosi szabadegyetem és a magyar politikusok elleni kirohanást. Kormányzati forrásunk szerint „helyén kezelik az ügyet”, a nemzetközi jogász azt mondta, nehéz lenne Orbánt kitiltani Erdélyből, bár a rendezvényt ellehetetleníthetik.



Csíkszeredán tartja választmányi ülését az LMP

Az LMP országos választmánya következő ülését Csíkszeredában tartja meg, és a résztvevők találkozni akarnak az ottani magyar szervezetek mindegyikével - jelentette be Mile Lajos országgyűlési képviselő, a párt nemzetpolitikai munkacsoportjának hétfői szolnoki tanácskozását követő sajtótájékoztatón.


Virágok közt debütálnak az egyesülő polgárőrök

Debrecenben egyesült a két legnagyobb polgárőr szervezet. Az erről szóló dokumentumot hétfőn írta alá Molnár Miklós, a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívisvárosért, valamint Dobos Tamás, a Debrecen Városáért Közhasznú Polgárőr Egyesület elnöke. Az új szervezet a virágkarneváli hét biztosításánál debütál majd.


Halott csecsemők miatt indult vizsgálat a miskolci kórházban

Több koraszülött csecsemő is meghalt néhány nap alatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Koraszülött-Újszülöttpathológiai Osztályán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azonnali vizsgálatot indított, Orbán Viktor pedig utasítást adott a kórház igazgatójának felfüggesztésére.


Hévízgyörknél is kigyulladt az aljnövényzet

Mintegy 20-25 hektárnyi aljnövényzet ég a Pest megyei Hévízgyörk külterületén, a tűz nem veszélyezteti az M3-as autópálya gödöllői szakaszának forgalmát - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség hétfő délután az MTI-vel.




A nyíregyházi roncsautókra utazik jövő héttől az önkormányzat

A jövő héttől fokozattan ellenőrzi a közterületeken bérleti szerződés nélkül tárolt, hulladékká vált gépjárműveket a közterület-felügyelet Nyíregyházán - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.


Economist: Magyarországnak "csupán a szája jár" az aktivisták szerint

A kelet-európai romák nagy része a települések peremén él olyan viskókban, amelyekben sem áram, sem folyóvíz nincs; életkörülményeik inkább emlékeztetnek a fejlődő országokra, semmint modern európai demokráciákra – írta a londoni Economist a romagyilkosok perében született budapesti ítélettel kapcsolatban.


Bárki követheti a vonuló golyákat - térkép

Megkezdődött a Magyarországon élő fehér gólyák őszi vonulása, az első csapat már Romániában jár. Ezt egy jeladóval ellátott példány mozgásának GPS koordinátái is alátámasztják.



Szigetvári: az Együtt-PM és az MSZP meg fog állapodni a jelöltekről

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerint az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség meg fog állapodni a lehetséges egyéni országgyűlési képviselőjelöltekről, valamint a miniszterelnök-jelölt személyéről a két szervezet már harmadik hete folyó tárgyalásain.


Bálák gyulladtak ki Tiszapüspökiben

Nagy körbálák lobbantak lángra kora délután Tiszapüspöki külterületén – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irodavezetője hétfőn az MTI-vel.


Csatáry-ügy: a bíróság még nem kapott értesítést a haláláról

A törvény kötelező rendelkezése folytán a vádlott halála esetén a vele szemben folyó eljárást a bíróság megszünteti – közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy elhunyt a második világháborús bűntettekkel vádolt Csatáry László.



Újabb hidegfront érkezik

Kedden délutántól egy hidegfront felhőzetéből elsősorban nyugaton, északnyugaton és északon találkozhatunk záporoktól, helyenként zivataroktól nedves, csúszós útszakaszokkal, átmenetileg hirtelen lecsökkenő látástávolsággal – közölte az idokep.hu meteorológiai portál.