Alapvető jogot sért a trafikmutyi

Nem fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) a trafikpályázatok ügyében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté ugyanakkor megállapította, hogy a trafikok koncessziós jogának elnyerésére kiírt pályázat és a pályázati eljárás több szempontból sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot.



Lecsapott a vihar Hajdúszoboszlóra

Hajdúszoboszlón vasárnap is dolgoznak a szombat esti vihar okozta károk elhárításán - közölte Kiss Szilvia, a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel.


Táblákat tarolt le, meghalt a motoros

Meghalt az a motoros, aki járművével árokba csapódott a 4-es főút újfehértói szakaszán vasárnap délelőtt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.


Két család esett egymásnak

Két család tagjai estek egymásnak seprűnyéllel, köveket dobálva a Csongrád megyei Csanyteleken, a verekedőket a rendőrök választották szét - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.



Koronázni fognak Sopronban

Koronázási ünnepséget tartanak augusztus 17-én Sopronban: a Nagyboldogasszony bencés templomban látványos történelmi játék keretében idézik fel III. Ferdinánd megkoronázását, és megelevenítik a XVII. századot, amikor királykoronázási ceremóniának és nádorválasztó országgyűléseknek is otthont adott a nyugat-dunántúli város, és ezáltal Magyarország korabeli közéletének központja volt.









Megszűnt a torlódás Röszkén

Már nem kell órákig vesztegelni a röszkei határátkelőnél, de a hétvégén még lehetnek nagy sorok. Ezért a rendőrség azt ajánlja, mindenki tájékozódjon útnak indulás előtt.