Megint füstölt a 3-as metró
Ismét teljes vonalán közlekedik a 3-as metró kedd délelőtt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján. Korábban műszaki hiba miatt pótlóbuszok mentek.
Ismét teljes vonalán közlekedik a 3-as metró kedd délelőtt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján. Korábban műszaki hiba miatt pótlóbuszok mentek.
MTI
Újra zavartalan a forgalom az M1-es autópályán, ahol a Győr felé vezető oldalon, a 72-es kilométerénél baleset történt kedd reggel – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján délelőtt.
MTI
A tűz kedd reggel csapott fel a XIV. kerületi panellakásban. A férfi a mélybe menekült a lángok elől.
HavariaPress
A napos tájakon 11 és 15 óra között továbbra is erős lesz az UV-sugárzás, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről, fogyasszunk legalább 3-4 liter folyadékot.
hvg.hu
Majdnem négy évvel a négy vádlott elfogása után kedden hirdet első fokon ítéletet a bíróság a romagyilkosságok ügyében. A 2008 júliusa és 2009 augusztusa között hat ember halálát követelő gyilkosságsorozat megrázta a magyar társadalmat. Arra voltunk kíváncsiak, most mire emlékezünk még Magyarország egyik legsúlyosabb gyilkosságsorozatáról.
Pappa
Pappa
Kósa András
A Tisza Kisköre alatti szakaszán korlátozott lesz a felhasználható vízkészlet, de 200 millió köbméter víztartalék áll rendelkezésre.
MTI
A köztársasági elnök közleményében hangsúlyozza, hogy ugyan a törvény nem kötelezi erre, ő mégis a frakcióvezetőkkel egyeztetve szeretné kijelölni Szabó Máté utódját.
MTI
Megemlékezik a 68 évvel ezelőtti atombomba-támadásról a Magyar Békeszövetség és a Munkáspárt is.
MTI
A 2008-ban és 2009-ben elkövetett, Molotov-koktélos és fegyveres támadások hat áldozatot követeltek. Négy férfit gyanúsítanak a rasszista indítékú gyilkosságok elkövetésével. Ma első fokon ítélkezik a Budapest Környéki Törvényszék.
MTI
Az orvosok bruttó keresetének növekedéséről szolgáltatott adatok a GYEMSZI. A kórházakban és szakrendelő intézetekben foglalkoztatott orvosok átlagos bruttó havi fizetése 424 ezer forint volt 2012-ben. Az éves nettó átlagbér viszont csak 131 876 forintot tett ki.
MTI
Hétfő délután kigyulladt egy melléképület, amelyben öt, hegesztéshez használatos gázpalack volt. A tűzben végül senki sem sérült meg.
MTI
Kedden 34-38 fok várható, négy megye kivételével az egész országban piros figyelmeztetés van érvényben. Csütörtökön tetőzik a kánikula.
MTI
MTI
hvg.hu
Tűzvizsgálatot indítanak az Eplény közelében keletkezett hétfői bálatűz ügyében.
MTI
Technikai okok miatt nem áll meg a 3-as metró az Arany Jnos utcánál.
hvg.hu
Gyulafirátót mellett 60 körbála gyulladt ki hétfőn. A lángok átterjedtek a közeli erdőre is, több hektárnyi terület égett le.
MTI
Tűz ütött ki Harsányban egy melléképületben. A környékbeli házakból ideiglenesen 44 embert küldtek biztonságosabb helyre hétfőn késő délután.
MTI
Az úszómester felszólított egy fürdőzőt, hogy tartsa be a higiéniai szabályokat, ezért verték meg.
hvg.hu
Videót tett közzé a rendőrség egy hétvégi akcióról, amikor egy zamárdi bordélyházat számoltak fel a készenléti rendőrök.
hvg.hu
Négy északkeleti megye kivételével keddre is az egész országra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
MTI
A BBC News weboldala is beszámolt róla, hogy Ózdon több közkút vizét elzárta az önkormányzat, és ezzel sok roma családnak távolról kell vizet hordania.
hvg.hu