Nagyot késnek a hegyeshalmi vonatok
Műszaki hiba miatt jelentős, 30-50 perces késések alakultak ki kedd délelőtt a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonalon.
Műszaki hiba miatt jelentős, 30-50 perces késések alakultak ki kedd délelőtt a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonalon.
MTI
A köztársasági elnök kedd délelőtt az MSZP mellett a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP képviselőjével egyeztet az alapvető jogok biztosának jelöléséről.
MTI
21 késszúrással, álmában, bosszúból végzett anyja idős élettársával egy férfi július 15-én, Hódmezővásárhely határában, mert az idős férfi feljelentése alapján börtönbüntetés kiszabását indítványozták a férfi ellen egy korábbi bűncselekmény miatt.
HavariaPress
A mintaanyaként ismert Zs. Mónika akár másik gyermekét is elveszítheti, miután kislánya, a 11 éves Viktória rejtélyes körülmények között felakasztotta magát a család házának udvarán – írja a Blikk.
hvg.hu
Késsel kísérelt meg kirabolni egy siófoki üzletet egy férfi hétfőn délután, azonban egy, a boltban tartózkodó vásárló kirohant, és értesítette a rendőröket, akik azonnal elfogták a rablót a helyszínen.
HavariaPress
Kiss Árpád elsőrendű vádlottat és Kiss István, Pető Zsolt másod- és harmadrendű vádlottat is tényleges életfogytiglani börtönre ítélte kedd reggel a Budapest Környéki Törvényszék első fokon. A negyedrendű vádlott, Csontos István 13 évet kapott.
hvg.hu
Kábítószer-hatóanyagot tartalmazó Ritalin tablettákat foglaltak le a pénzügyőrök a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
MTI
Kedden hirdettek elsőfokú ítéletet a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő, fegyveres, Molotov-koktélos támadások ügyében a Budapest Környéki Törvényszéken. Az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott tényleges életfogytiglani büntetést kapott, míg a negyedrendű vádlott bűnsegédként találtatott bűnösnek, őt 13 évre ítélte a bíróság, előbb feltételesen szabadságra nem bocsátható. Az ítélethirdetést nagy érdeklődés övezi, többen az áldozatok képével a pólóikon demonstrálnak a rasszizmus ellen. A négy vádlott 2008 júliusában Galgagyörkön, augusztusban Piricsén, szeptemberben Nyíradonyban és Tarnabodon, novemberben Nagycsécsen, decemberben Alsózsolcán, majd 2009. februárban Tatárszentgyörgyön, áprilisban Tiszalökön, augusztusban pedig Kislétán támadt fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra – olvasható a vádiratban. Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben azok felgyújtott házukból menekültek. A vádlottak mindvégig ártatlanságukat hangoztatták.
hvg.hu
Kedd reggel kilenc órakor kezdődik a romák elleni gyilkosságsorozat elsőfokú perének ítélethirdetése Budapesten. A bíróság előtt többen a hat halálos áldozatot követelő fegyveres, Molotov-koktélos támadássorozat áldozatainak arcképével kinyomtatott pólót viselik.
hvg.hu
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki két nőt támadott meg a napokban Budán.
hvg.hu
A napok, hetek óta tartó kánikula meggyorsítja a rendszerint késő nyáron, ősszel érő gyümölcsök, zöldségfélék beérését. Különösen fontos ilyenkor, hogy permetezéskor megfelelő figyelmet fordítsunk a használati utasítás, munka- és egészségvédelmi előírások betartására. Hazánkban idén eddig 84, növényvédőszerrel történt mérgezési esetet jelentettek be, ebből 3 végződött halállal.
hvg.hu
Két nő takarítani ment egy VII. kerületi lakoshoz, akit leitattak, majd kiraboltak. A rendőrség keresi őket.
hvg.hu
Egyelőre továbbra is homály fedi, mitől vesztette életét az a fiatalember, akinek holttestét családja éveken keresztül megszállottan őrizte otthonukban – írja a Blikk.
hvg.hu
Nem tartozik a nyilvánosságra a Magyar Külügyi Intézet vezetőinek havi illetménye – közölte a Blikk-kel a Külügyminisztérium. A lap bíróságra megy.
hvg.hu
Ismét teljes vonalán közlekedik a 3-as metró kedd délelőtt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján. Korábban műszaki hiba miatt pótlóbuszok mentek.
MTI
Újra zavartalan a forgalom az M1-es autópályán, ahol a Győr felé vezető oldalon, a 72-es kilométerénél baleset történt kedd reggel – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján délelőtt.
MTI
A tűz kedd reggel csapott fel a XIV. kerületi panellakásban. A férfi a mélybe menekült a lángok elől.
HavariaPress
A napos tájakon 11 és 15 óra között továbbra is erős lesz az UV-sugárzás, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről, fogyasszunk legalább 3-4 liter folyadékot.
hvg.hu
Majdnem négy évvel a négy vádlott elfogása után kedden hirdet első fokon ítéletet a bíróság a romagyilkosságok ügyében. A 2008 júliusa és 2009 augusztusa között hat ember halálát követelő gyilkosságsorozat megrázta a magyar társadalmat. Arra voltunk kíváncsiak, most mire emlékezünk még Magyarország egyik legsúlyosabb gyilkosságsorozatáról.
Pappa
Pappa
Kósa András
A Tisza Kisköre alatti szakaszán korlátozott lesz a felhasználható vízkészlet, de 200 millió köbméter víztartalék áll rendelkezésre.
MTI