Az Inter Media nyerte az NFÜ médiatenderét

Öt ajánlattevő közül az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség médiavásárlásra és a hozzá kapcsolódó médiaügynökségi feladatok ellátására kiírt nyílt közbeszerzését, amelynek a keretösszege 953 millió forint - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Ombudsman: túl nehezek az iskolatáskák

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa vizsgálatában megállapította, hogy a jogszabályi előírás ellenére a gyerekek iskolatáskájának súlya meghaladja a megengedhetőt, ezért jogszabály-módosítást javasolt az emberi erőforrások miniszterének - közölte az ombudsman hivatala szerdán az MTI-vel.




Őszödi beszéd: CD-t lobogtatva nyilatkozott Szabó Bálint

Az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, 2006 és 2009 között készült titkosszolgálati jelentések nyilvánosságra hozatalát kéri a belügyminisztertől Szabó Bálint, a Demokratikus Koalíció volt politikusa, aki a közelmúltban a Heti Válasznak adott interjút az őszödi beszédről. Azt állította, vezető szocialista politikusok állnak a kiszivárogtatás előtt.


Átírta a parlament az egyházi törvényt

Újraszabályozta szerdán a parlament az egyházként elismerés rendjét, miután négy hónappal ezelőtt az Alkotmánybíróság (Ab) az egyházi törvény több rendelkezését is megsemmisítette. A 237 igen szavazattal, 72 nem ellenében elfogadott új szabályok szerint minden vallási közösség használhatja majd az egyház megnevezést.




Megszavazta a Ház a jobbikosok 17 milliós büntetését

Negyven, a földtörvény elfogadása ellen az elnöki pulpitus elfoglalásával tiltakozó jobbikos képviselő egyhavi tiszteletdíjának megvonásáról döntött a parlament szerdán Latorcai János alelnök javaslatára. Csökkentették három LMP-s képviselő tiszteletdíját is.


Megszavazták az egészségügyi salátatörvényt

Az egészségügyi dolgozók idei béremelését és az új orvosi, szakdolgozói bértáblát is tartalmazza egyebek mellett az a jogszabály, amelyet 261 igen, 34 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett fogadott el szerdán az Országgyűlés.


Hatalmas selejtezés az Országgyűlési Könyvtárban

Rapid mód számolja fel állománya jó részét az Országgyűlési Könyvtár (OGYK): az idén januárban munkába állt új vezetés tervei alapján alig pár hónap alatt közel 3 ezer polcfolyóméternyi hírlaptól és folyóirattól kell megszabadulni.


Reding: nem ismerem Bajnai Gordont

A kérdésben szereplő urat nem ismerem - jelentette ki Viviane Reding szerdán arra a magyar újságírói kérdésre, hogy találkozott-e Bajnai Gordonnal, illetve magyarországi civil szervezetekkel, és beszélt-e velük a jövő évi magyarországi választásokról.


Megszavazták: állami engedély kell a netes szerencsejátékokhoz

A magántársaságok a jövőben öt évre kaphatnak engedélyt az internetes sportfogadás-szervezésre, ami után játéktípusonként évi 100 millió forint koncessziós díjat, továbbá kéthetente játékadót, negyedévente pedig felügyeleti díjat kell fizetniük.



Brüsszel nyomására kilőtték a bírósági ügyáthelyezést

Törölte a parlament az ügyáthelyezéseket lehetővé tévő rendelkezéseket a bíróságokról szóló és a büntetőeljárási törvényből, valamint a polgári perrendtartásból. Erről a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő törvénycsomag elfogadásával döntött az Országgyűlés szerdán.



Rettegett rocksztár férjétől az öngyilkos magyar műfordító

Rády Krisztina több mint három éve követett el öngyilkosságot. A most megjelent, Bertrand Cantat francia rocksztár életét feldolgozó könyben arra is választ keresnek, miért ölhette meg magát a rocker felesége, Rády Krisztina. A Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője egy segélykiáltásnak beillő hangüzenetben vallott rémálommá vált házaséletéről.


Atv.hu: halottak is hozzájárultak a cecei csatornaberuházáshoz

588 rendbeli magánokirat hamisítás és jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt indított nyomozást a Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya a cecei csatorna beruházással kapcsolatban még tavaly. Az atv.hu úgy tudja, a csatornaberuházáshoz szükséges nyilatkozatokat elhunyt személyek