12 szak nem indul el 2014 őszétől a Nyíregyházi Főiskolán
Szünetelteti tizenkét bolognai rendszerű alapszakának indítását 2014 szeptemberétől, és az idén ősztől intézeti rendszerben működteti tovább öt karát a Nyíregyházi Főiskola.
Szünetelteti tizenkét bolognai rendszerű alapszakának indítását 2014 szeptemberétől, és az idén ősztől intézeti rendszerben működteti tovább öt karát a Nyíregyházi Főiskola.
MTI
Első fokon, nem jogerősen nem helyezték előzetes letartóztatásba a Fejér megyei drogterjesztés gyanúsítottjait, akiket két drogfogyasztó halála miatt vett őrizetbe a rendőrség. A Székesfehérvári Járásbíróság ennél enyhébb kényszerintézkedéseket rendelt el az ötből két gyanúsítottnál, egyikőjüket pedig szabadlábra helyezte - tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
MTI
Lecsengett a tavaszi halpusztulás a Balatonon, az összesítések szerint idén lényegesen kevesebb haltetemet kellett összegyűjteni, mint az elmúlt évben - tájékoztatta Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-t csütörtökön.
MTI
Több mint egy métert apadt a Duna Fejér megyében, ezért a hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoport megkezdte a helyreállítást minden érintett településen – közölte a megyei védelmi bizottság csütörtökön.
MTI
A hatóság július 1-jétől indít eljárást azok ellen, akik elmulasztják a parlagfű-mentesítést - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön közleményben.
MTI
Előkerült Tarlós István főpolgármester februári levele, melyben azt kezdeményezte, hogy a II. kerületben utcát nevezzenek el Tormay Cécile írónőről. A főpolgármester később azt mondta, a kerülettől érkezett a névötlet – írja az Index, mely közli Tarlós eredeti levelét. Tarlós István erre reagálva azt mondta: civil kezdeményezés alapján, egy általa megnevezni nem kívánt színházi rendező kezdeményezte, hogy a fővárosban viselje közterület Tormay Cécile nevét.
hvg.hu
Jogszabályban kívánja garantálni az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a védőnők megkapják béremelésüket - mondta Lengyel Györgyi, a minisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön, a védőnők napja alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten.
MTI
A Zsolnay porcelánnak és kerámiának, valamint a Zsolnay Kulturális Negyednek a Magyar Értéktárba és a hungarikumok gyűjteményébe való felvételét javasolja a Pécsi Értéktár Bizottság.
MTI
A hétvégén is lehet egy-egy zápor, esetleg zivatar, de túlnyomóan napos idő lesz. A nappali maximumok várhatóan 30 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
MTI
Tizenhét fegyveres rabolta el tavaly áprilisban Szíriában azt a két magyar állampolgárt, aki szerdán szabadult ki - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Gyorsított eljárásban két év négy hónapos fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön első fokon a Győri Járásbíróság azt a fertődi férfit, aki az árvízi védekezés idején lopott és csalást is elkövetett egy szigetközi településen.
MTI
Átszakított egy gázvezetéket egy munkagép Makón. A környékről 39 embert telepítettek ki ideiglenesen.
HavariaPress
Tűz volt a debreceni orvoscentrum MR-laborjában csütörtök délután, senki nem sérült meg - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Több mint 2 milliárd forint az az összeg, amit a kormány különféle intézetek, archívumok, központok létrehozására tervezett be idén. Miközben a zárolások miatt a kabinet leépítésekre készül, e héten újabb, 175 milliós kutatóközpont létrehozásáról határozott. A korábban létrehozott intézetek indulásával komoly gondok akadtak. Az ügynökügyek rendezése viszont továbbra is csúszik.
hvg.hu
A buszüzemeltetési modell második lépcsőjében további 150 új autóbusz érkezhet a fővárosba – írja az Indóház.hu. Ötven járműre már idén kiírhatják a pályázatot, és ezek valószínűleg Dél-Pesten járnak majd.
hvg.hu
Az MSZP-s Veres János azt sürgeti, a kormányzat adjon választ arra, miért vonták vissza az iskolagyümölcs-program közbeszerzését, és nevezzék meg a felelőst.
MTI
Határozottabb fellépésre szólította fel a német kancellárt Magyarországgal szemben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje csütörtöki berlini sajtótájékoztatóján.
MTI
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) Tudományos Tanácsa szerint 80-90 százalék az esélye annak, hogy június 22-ig árvizet kiváltó csapadékot hozó időjárási front nem éri el a magyarországi folyók vízgyűjtő területét.
MTI
A Jobbik szerint felmerül a kérdés, hogy "most épp homoszexuális-, vagy zsidólobbi az, aminek engedelmeskedik a kormányzat, amikor sajtóhírek szerint Alföldi Róbertnek több százmillió forintot készül biztosítani, hogy ez a provokátor tovább folytathassa a sok esetben magyar és keresztényellenes színjátszást".
MTI
Mintegy 98 tonna bizonytalan eredetű gyümölcs-sűrítményt foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Balatonfüreden egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen.
MTI