Csikorgó villamosok zavarják a szegediek álmát

Még mindig csikorognak a villamosok a szegedi 2-es vonal rókusi végállomásánál, az Európa liget körül. A probléma régi már, a lakók panaszkodnak, hogy nem tudnak aludni. A vágányokra kenőanyagot tesznek, de a kellemetlen hangok így sem tűnnek el – derül ki a delmagyar.hu cikkéből.


Puha vétó: az LMP megdicsérte Áder Jánost

Az LMP véleménye szerint Áder János köztársasági elnök az alkotmányos hivatásához méltóan viselkedett, amikor visszaküldte a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvényeket.




MSZP: bérlakásprogram kell a devizahiteleskaszárnyák helyett

Az MSZP szerint nem megoldás a devizahitelesek problémáira, ha a bajba jutott embereket összeköltöztetik, egykori munkásszállókon, laktanyákban helyezik el - mondta Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón.




250 csepeli lakás maradt miattuk tévé nélkül

Kábeltolvajok miatt maradt telefon, kábeltévé és internet nélkül 250 csepeli lakás. A tolvajok két kábelaknából lopták el a vezetékeket, a rendőrök állampolgári bejelentés alapján fogták el őket - értesült a HavariaPress.



Medián: Bajnait választanák a kormányváltást akarók

Azoknak a válaszadóknak a többsége, akik 2014-ben kormányváltást szeretnének, Bajnai Gordont, az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjét tartja alkalmasabb ellenzéki vezetőnek Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével szemben – derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet áprilisi kutatásából, amelynek eredményeit az intézet a honlapján tette közzé.


Gyerekeket rabolt ki egy fiatal férfi Angyalföldön

A gyanú szerint legalább hat, gyermekek elleni rablást követett el az a fiatalember, akit azt követően fogtak el a rendőrök, hogy megtámadott egy 10 és egy 14 éves fiút a főváros XIII. kerületében.



Bajnai: csalás a Fidesz rezsicsökkentése

Csalásnak és tarthatatlan intézkedésnek nevezte a kormány rezsicsökkentését az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője a pozsonyi Sme című liberális lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.