"Nem szólt a szomszéd, hogy nincs tetőm" – helyzet földrengés után

Nem tört ki pánik az 1 100 lakosú Tenken, amelyet leginkább érintett a kedd hajnali földrengés, de azért volt, aki az ajtó közelében, egy fotelben töltötte az éjszaka további részét – tudtuk meg a település polgármesterétől. A kárfelmérés jelenleg is tart, a település tervezi, hogy segítséget kér a vis maior keretből. A szeizmológus szerint ennél erősebb földrengés is előfordulhat Magyarországon. A legsúlyosabb földrengés 1763-ban volt, Komáromban.



Jagland: az alaptörvény 2.0 egy pontja aggodalomra ad okot

Valamennyi választásra vonatkozó, egységes szabályozást kell bevezetni a politikai reklámok területén – mondta Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára a Der Tagesspiegel című német liberális lapban kedden megjelent interjúban.









Egyelőre nem lesz közösségi köldökzsinórvér-őssejtbank

Nem kerül az Országgyűlés elé a közösségi köldökzsinórvér-őssejtbank létrehozását célzó országos népi kezdeményezés, mert nem sikerült összegyűjteni az ehhez szükséges 50 ezer érvényes aláírást. Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi budapesti ülésén elrendelte az összegyűjtött 38 ezer aláírás megsemmisítését.




Le akarta fizetni a rendőröket egy román sofőr

Intézkedő rendőröket próbált megvesztegetni egy román sofőr Makón, a járőrök visszautasították a pénzt, és feljelentették a férfit – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.




NAV-os autóval karambolozott egy menekülő csempész

Menekülő cigarettacsempész ütközött össze a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrautójával Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a balesetben az egyik pénzügyőr könnyebben megsérült – közölte a szervezet megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője.



Új templom épül Újbudán

Új katolikus templom építésébe kezd az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye júniusban a Budapest-Lágymányosi Szent Adalbert plébánia területén. A Boldog Meszlényi Zoltán-templom alapkövét Erdő Péter bíboros helyezi el kedd este.