Kamion gázolt halálra egy embert az 55-ösön
Halálra gázolt egy embert egy kamion az 55-ös főúton - értesült a HavariaPress.
Halálra gázolt egy embert egy kamion az 55-ös főúton - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
HavariaPress
hvg.hu
Kigyulladt egy lakóház konyhája Letenyén, a tűzben egy ember életét vesztette - tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken.
MTI
A fiatalok gyerekvállalását ösztönző intézkedésekre készül a kormányzat, a "komoly szociálpolitikai akcióban" a diplomás nők gyermek- és munkavállalását kívánják segíteni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője egy pénteki, budapesti, a témában rendezett konferencián.
MTI
Délutántól késő estig a Puskás Ferenc Stadion és az Ötvenhatosok tere környékén közúti forgalomkorlátozásokra kell számítani, emellett a Budapesti Közlekedési Központ több járata sűrűbben, illetve módosított útvonalon közlekedik a stadionban zárt kapuk mögött megrendezendő Magyarország-Románia labdarúgó-mérkőzés miatt.
MTI
Áder János köztársasági elnök szerint a közös erőfeszítések eredményeként Magyarország és Lengyelország is nyertese az Európai Unió következő hétéves költségvetésének.
MTI
A Jobbik szerint ha az Országgyűlés elfogadja a választási eljárási törvény módosításához az alkotmányügyi bizottság által csütörtökön benyújtott zárószavazás előtti módosító indítványt, akkor azzal "káosz és anarchia" szabadulhat el a választások napján. Erről Staudt Gábor, a bizottság jobbikos tagja beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
MTI
Vádat emeltek egy cukrász ellen, aki tavaly kirabolta Bócsán a cukrászdája melletti takarékszövetkezetet - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
MTI
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken ismét beadta a sztrájk idején még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó kérelmét a munkaügyi bíróságra - mondta a szervezet elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
MTI
Csizmadia Gábor dandártábornokot, Komárom-Esztergom megye jelenlegi főkapitányát javasolta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrség élére az országos főkapitány - hangzott el a megyei közgyűlés pénteki ülésén.
MTI
Az ARD német közszolgálati műsorszolgáltató társaság tagesschau.de című hírportálja Szaniszló Ferenc Táncsics-díjával kapcsolatban közölt beszámolót, a Der Tagesspiegel című liberális lap pedig budapesti riportot jelentetett meg pénteki számában.
MTI
Az Összefogás a kazincbarcikai kórházért egyik tagja azt állítja: tettlegességig fajuló vitába keveredett Daher Pierre fideszes képviselővel, aki a kazincbarcikai kórház igazgatója is. A nő állítása szerint Daher karjánál fogva rángatta, ezért rendőrségi feljelentést tett. A kórházigazgató a hvg.hu-nak azt mondta: több évtizede orvos, de soha nem támadt betegre és most sem tett ilyet, a nőt azonban sokan jól ismerik a kórházban, mert már sok feljelentést tett ellenük.
hvg.hu
A Republic együttes énekese, Bódi László, azaz Cipő mai temetése miatt 14.15-kor mentesítő HÉV-járatot indít Örs vezér tere végállomásról Kerepes állomásra a Budapesti Közlekedési Központ.
MTI
Péntek délutántól mérséklődik a szél, gyengül a havazás és a hóátfúvás, szombaton pedig már nem várható veszélyes időjárási jelenség.
MTI
Az MSZP pénteken felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy távolítsa el pártjából, valamint közfeladatot ellátó pozícióiból Papcsák Ferenc fideszes parlamenti képviselőt, a főváros XIV. kerületének polgármesterét és Kriza Ákos miskolci városvezetőt.
MTI
Egy televíziókészüléket és más használati tárgyakat, valamint némi élelmiszert vittek magukkal azok a rablók, akik két napja brutálisan meggyilkoltak egy 60 éves férfit miskolci hétvégi házában. A rendőrség szerint a három tizenéves gyanúsítható egy másik férfi megtámadásával is. A bíróság ma dönt a trió letartóztatásáról - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Rendőrök, biztonsági őrök és a Sirályt védő aktivisták foglalták el péntek délutánra a Király utcai művészeti központ különböző szintjeit.
hvg.hu
Bombariadó miatt péntek délelőtt kiürítették a Szekszárdi Törvényszéket - értesült az MTI.
MTI
A vihar ismét gondokat okoz az áramellátásban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, jelenleg is dolgoznak a hibák kijavításán - közölte honlapján az E.ON Zrt. pénteken. A térségi védelmi bizottság tájékoztatása szerint tizenhat település 11 420 fogyasztói helyén akadozik a szolgáltatás.
MTI
Az odafigyelés és az együttműködés fontosságára, valamint a közöny veszélyére akarja felhívni a figyelmet az a BKV-buszvezető, aki a múlt héten a járművén elkapott egy szatírt - írja a BKV Figyelő blog.
hvg.hu
Öt fővárosi - köztük három csepeli - közterület nevének megváltoztatásáról dönthet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, emellett új helyszín kaphatja az Asztana nevet.
MTI