Áder János a lengyelekhez utazik

Kétnapos látogatásra Lengyelországba utazik pénteken Áder János. Az államfő tárgyal Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel és Donald Tusk kormányfővel, valamint részt vesz a magyar-lengyel barátság napjának ünnepi rendezvényein.





Selmeczi: "az MSZP-sek rátámadtak egy mozgássérült, mankós asszonyra"

Békésen demonstrálókra, köztük egy mozgássérült nőre és fiatalokra támadtak rá a szocialisták a Fidesz szóvivőjének közlése szerint az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon. Az MSZP szóvivője, Török Zsolt a hvg.hu-nak úgy reagált: a szocialisták bejelentett rendezvényét törvénytelenül zavarták meg, feljelentést is tettek több ügy miatt.



Lázár: Ötszáz hivatalnok szabotálja a Fidesz sikerét

Mi az egyetlen akadálya a Fidesz nagyszabású társadalom- és rendszer-átalakító törekvéseinek? Miért beteg a hazai gazdaság, miért késztet százezreket fájdalmas váltásra a kormány? Mi hajtja a Fideszt a politikai berendezkedés teljes átszabására 2010 óta, milyen „demokráciadilemmák” foglalkoztatják Orbán Viktort, és miért van „szereptévesztésben" az Ab? Interjú a Miniszterelnökség vezetőjével a kormány 3 évéről.



13,5 ezer hektár van víz alatt a Tiszántúlon

Egy nap alatt kétezer hektárral nőt a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén, így már 13 500 hektár áll víz alatt - közölte Bara Sándor védelemvezető csütörtökön az MTI-vel.




Bemutatott: durván megbüntetné Szanyit Kövér László

A lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolja Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szanyi Tiborra, amiért az MSZP-s képviselő a parlament hétfői ülésén középős ujját felfelé tartva "bemutatott" a többi frakció felé – tájékoztatta az MTI-t a házbizottság csütörtöki ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke.


Fico: normális a szlovák-magyar kapcsolatok mai állapota

Normálisnak, nem pedig rendkívülinek kellene tekinteni a szlovák-magyar kapcsolatok mai állapotát - állította Robert Fico szlovák miniszterelnök abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny és a Mladá Fronta Dnes című cseh napilapok közöltek csütörtökön.


Lezártak az M3-ast egy elakadt kamion miatt

Egy kamion műszaki mentése miatt lezárták az M3-as autópálya Budapest felé vezető pályaszakaszát a hejőkürti lehajtójánál csütörtök délelőtt - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.




Tolatás közben gázolták halálra az idős nőt

A kórházba szállítást követően életét vesztette az az idős asszony, akit szerdán délután gázolt el egy tolató teherautó a Tolna megyei Gyönkön - értesült a HavariaPress.