Vajna: 75 milliárdot költöttek el nálunk külföldi filmek forgatására

Andrew G. Vajna kinevezése óta, az elmúlt két évben, az idén januárig több mint 75 milliárd forintot költöttek Magyarországon a külföldi filmek gyártói, "ami hatalmas pénz egy ilyen kis országnak" - a filmszakmáért felelős kormánybiztos erről a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt.








A hótól leszakadt kábeleket lopták el

Elfogták a rendőrök azt az orgazdát, aki a gyanú szerint lopott rézkábeleket vásárolt meg két magyi férfitól - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője vasárnap este az MTI-vel.




Havazás - MSZP: a felelősök össze-vissza hazudoznak

A "hókáosz" ügyében a felelősök "hazudoznak össze-vissza és hülyének kívánják nézni az embereket" - jelentette ki vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Gúr Nándor. A politikus leszögezte: ha egy országban vészhelyzet alakul ki, akkor a kormány felelőssége, hogy azt kezelje.


Navracsics: Reding tanúsítson megfelelő hozzáállást

Nyílt levelet írt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Viviane Redingnek, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős európai biztosnak, amelyben éles hangon bírálja, hogy az európai biztos egy lapinterjúban párhuzamot vont a Tobin-ügy és a magyar igazságszolgáltatás függetlensége között.


Operatív tájékoztatási csoport Nyíregyházán

Az áram nélkül maradt nyíregyházi családok segítése érdekében operatív tájékoztatási csoport felállításáról döntött Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester - közölte az önkormányzat sajtószóvivője vasárnap délután.


Havazás: a belügy hétfő estére elkészíti jelentését

Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a Belügyminisztérium hétfő estére elkészíti a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését, s ezt a következő kormányülésen a kormány tudomására is hozzák - mondta Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap délután egy budapesti sajtótájékoztatón.



Havazás: rejtély, miért csak a honvédségi helikopterek nem repültek

A hvg.hu információi szerint a honvédség helikopterei egyetlen repülést sem hajtottak végre pénteken, amikor a legkritikusabb volta hóhelyzet az országban. Ez azért is érdekes, mert a szél ellenére a légimentők, és a rendőrség gépei felszálltak, pedig a nehéz MI-8-asok sokkal jobban bírják a szélsőséges időjárást, és sokat segíthettek volna a megközelíthetetlen területeken rekedteknek.


Kihúzták a hatos lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:


Pintér szerint még jobbak is voltunk a mentésben, mint más országok

„Európa eddig legnagyobb márciusi viharát éltük át” – mondta a belügyminiszter vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján, hozzátéve: ehhez képest „más országokban 2,5-3 nap alatt tudták az úton rekedteket kimenteni, elhárítani a károkat”. Bakondi György szerint jól felkészült, jól helytállt a katasztrófavédelem.



A honvédség szerint ők mindent megoldottak

A katonák a rendkívüli időjárás nyomán kialakult katasztrófahelyzetben minden feladatot, amelyre megkeresést kaptak, megoldottak - mondta Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke vasárnap, az MTI-nek adott interjújában.