Alkotmánymódosítást akarnak a baloldali pártok

Az önkormányzati rendszeren végrehajtott változásokat bírálták az ellenzéki egyeztetések újabb fordulóján hétfőn. A baloldali pártok alkotmánymódosítást tartanak szükségesnek az önkormányzatiság védelme érdekében.


Több kilométeres a dugó az M0-son

Megszűnt a lezárás, de még több kilométeres a torlódás az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, a 22-es kilométernél, ahol korábban baleset történt - közölte az Útinform hétfő délután a honlapján.


Menekültek tüntetnek kedden Budapesten

Tüntetnek a menekültek kedden a II. kerületi Lövőház utcában, hogy Magyarország mellett az Európai Unió figyelmét is felhívják a Magyarországon menekültként és oltalmazottként élő emberek megélhetésük és lakhatásuk kilátástalanságára.


Szijjártó Péter kért valamit Szanyi Tibortól

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára arra kéri a szocialista Szanyi Tibort, hogy ne vegye semmibe azon magyar cégek eredményeit, amelyek az elmúlt hónapokban komoly sikereket értek el a keleti piacokon.


Jobbik: 2013 legyen a polgári önvédelem éve

A Jobbik azt kezdeményezi, hogy 2013 legyen a polgári önvédelem éve. Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt, hogy változtasson a helyi önszerveződésekkel kapcsolatos hozzáállásán - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám.


Angol templomba, olasz villába is szállít a magyar csempekészítő - galéria

Egy Szeged melletti falu, Újszentiván egyik háza mögött rejtőzik egy apró műhely, ahol egészen különleges csempék készülnek. Pataki Mátyás termékei díszítenek középkori angol templomot vagy olasz tengerparti villát, de olyan burkolatot is tud készíteni, ami egy mai modern konyhának szintén dísze lehet. A titok a sokéves kísérletezés, és a szívvel-lélekkel végzett kézi munka, az eredmény pedig egy olyan minőségű termék, amiért ma már sorban állnak a megrendelők. A „Konok magyarokat" bemutató sorozatunk harmadik része.



Parázs vita volt az MMA-ról és a kinevezésekről a bizottságban

Az éles ellenzéki kritikák ellenére az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának többsége általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény módosítását hétfői ülésén, amelyen a kulturális intézményvezetői kinevezések rendszerét is megvitatták.







Elfogtak egy szatírt Csepelen

Elfogtak egy szatírt a rendőrök Budapesten, Csepelen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn, honlapján.


Ne értse félre Fekete György szavait!

Mikrofonállvány videorovatunk védjegye, hogy még a lehetőségét is kerüli, hogy támadó, kötekedő jelleggel lépjen fel interjúalanyaival szemben. Talán ennek is köszönhető, hogy a Magyar Művészeti Akadémia elnökének kifejezetten tetszettek az előre elküldött és a sajtóosztállyal egyeztetett kérdések, ezért beleegyezett, hogy kameránk előtt válaszoljon azokra.



Vádat emelhetnek egy horogkeresztes gyűrű viselő férfi ellen

Gyorsított bírósági eljárást kezdeményezve vádemelést javasolt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ellen a férfi ellen, akit februárban a "becsület napi" rendezvényről önkényuralmi jelkép használata vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állítottak elő - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.


Egy nap alatt elkapták a káli késelőt

Nem egészen huszonnégy óra alatt fogtak el egy nyomozók egy férfit, aki vasárnapra virradóra megkéselt egy 25 éves fiatalembert a Heves megyei Kálban – közölte a rendőrség hétfőn.


Kert Attila a magyar Euronews főnöke

Kert Attila lett az Euronews magyarországi szerkesztőségének vezetője – tudta meg a Figyelő. A TV2 és az MTVA egykori hírigazgatója legutóbb a DTK Show kreatív producere volt. Több jelentkezőből, hosszas kiválasztási folyamat után nevezték ki a várhatóan áprilisban induló magyar adás élére.