Megszűnik az LMP-frakció

Függetlenként folytatja parlamenti munkáját az LMP-ből kilépett és a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártot megalapító nyolc országgyűlési képviselő - jelentette be pénteken Jávor Benedek, a párt egyik alapítója. A nyolc képviselő távozása miatt az LMP eddig 15 fős frakciója a házszabályban előírt 12 fős létszám alá csökken, így megszűnik. Hivatalosan hétfőn jelentik be a kilépést.


Módosítaná a Ptk.-t az LMP

Az LMP zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújt be a Polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) annak érdekében, hogy a közfeladattal összefüggő bennfentes információk alapján kötött szerződéseket a bírósági érvényteleníthesse - közölte Schiffer András parlamenti frakcióvezető pénteken Budapesten.


Orbánnal indul a parlamenti szezon

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik jövő hétfőn az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Ennek első, kétnapos ülésén elfogadhatják a képviselők az új polgári jogi kódexet.


Segélyt vett fel a milliomos uzsorás

Uzsorást fogtak el Arlón, a házkutatáskor a segélyből élő férfinál többek között csaknem egymillió forintot foglaltak le a nyomozók. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.



Lejárt az ultimátum: tüntetni hív a HaHa

Felsőoktatási megállapodástervezetet nyújt be a Hallgatói Hálózat (HaHa) a decemberben megfogalmazott hat pontjuk alapján - jelentette be Maleczki Gergő, a HaHa aktivistája pénteken sajtótájékoztatón. Mint mondta, a megállapodást a felsőoktatást érintő kérdésekben az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumnak (OFEF) és az emberi erőforrások minisztere kötheti meg. A HaHa szerint ma délben lejárt a diákok által megfogalmazott ultimátum, de az idén felvételizők és az egyetemek helyzete még mindig kilátástalan.


Magyar egyetemeket lephetnek el a szaúdi ösztöndíjasok

Szaúd-Arábia a jövőben nagymértékben emelné az állami ösztöndíjjal Magyarországon tanuló diákjainak a számát és elkötelezett a felsőoktatási intézmények kutatási együttműködésének fejlesztésében - hangzott el Kövér László házelnök és Halid bin Mohamed al-Ankari, a Szaúd-Arábiai Királyság felsőoktatási minisztere megbeszélésén.


Városi címre pályázik Diósd

Városi státus iránti kérelmet nyújtott be a Pest megyei kormányhivatalhoz a csaknem tízezer lakosú nagyközség, Diósd önkormányzata - közölte a település független polgármestere pénteken.


Nagy csomag füvet találtak az M5-ösön egy autóban

Fóliába csomagolva 240 gramm marihuánát találtak a pénzügyőrök az M5-ös autópálya lajosmizsei parkolójában ellenőrzött montenegrói állampolgár autójában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága sajtószóvivője pénteken.



Ki is rabolta megfojtott élettrását a győri férfi

Beismerte tettét az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy tavaly júliusban Győrben megfojtotta élettársát. Az elsőfokú eljárás pénteki kezdőnapján mindvégig arra hivatkozott: a nő kihasználta, folyamatosan féltékennyé tette.


Székely zászlós offenzívát indít a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) által delegált polgármesterek is elhelyezik településeiken a székely lobogót az elkövetkező napokban - mondta Pálffy István, a kisebbik kormánypárt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatón.


Forrósodik az azeri-magyar barátság

A két ország közötti oktatáspolitikai együttműködésnek köszönhetően további kilenc egyetem került fel az azeri kormány által támogatott állami ösztöndíjas listára.


Alkotmányba vésik az utcán élés megtiltásának lehetőségét

Az alaptörvényben rögzítené a Fidesz, hogy az államnak és a helyi önkormányzatoknak törekedniük kell a hajléktalanok elszállásolásának biztosítására, ugyanakkor azt is kimondanák az alkotmányban, hogy törvény vagy helyi önkormányzati rendelet jogellenessé nyilváníthatja a közterületen való életet.



Bekerül az alaptörvénybe az Ab által elmeszelt több passzus

Az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített átmeneti rendelkezések döntő többsége bekerül az alaptörvénybe, így rövidített formában a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat is, abban azonban nem említik majd az MSZP-t - közölte Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette a pénteken az Országgyűlés elé kerülő alkotmánymódosítás részleteit.


Vádemelést javasolnak a mentősre támadó férfi ellen

Vádemelést javasol a rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt egy galamboki férfi ellen, aki tavaly novemberben rátámadt a férfi édesanyját ellátó mentőápolóra - közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.



Fotó: "felakasztotta" magát egy HaHá-s a Corvinusnál

Utcai performansz előzte meg a Hallgatói Hálózat délre bejelentett sajtótájékoztatóját. Az oktatási államtitkárság által bevezetett több intézkedés, így a röghöz kötés ellen is tiltakozó diákszervezet egy "Minden ideköt" táblát tartó ipari alpinistával demonstrált a Corvinus egyetemnél.