Elkapták a sísapkás szatírt
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt napokban gyerekeknek mutogatta a nemi szervét Szombathelyen - közölte a nyugat.hu.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt napokban gyerekeknek mutogatta a nemi szervét Szombathelyen - közölte a nyugat.hu.
hvg.hu
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar kormánynak alkotmányos kötelessége támogatni az autonómiatörekvéseket, ha ezt a határon túli magyarok legitim szervezetei kérik. Szerinte "egyértelmű, hogy kit terhel a felelősség" a feszültség kialakulásáért.
MTI
Intézkedő rendőrre támadt egy 57 éves nő szerdán délelőtt Kiskunhalason - közölte a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal. A nő azt sérelmezte, hogy a rendőrök elő akarták állítani két férfiismerősét.
hvg.hu
Kaposváron tesztelik majd azokat az elektromos buszokat, amelyeket az evopro csoport magyar mérnökei fejlesztettek ki. Mészáros Csaba, az evopro csoport vezérigazgatója, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara innovációs tagozatának elnöke, csütörtökön állapodott meg erről Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével.
MTI
Azonnali hatállyal, rendkívüli felmentéssel megszüntette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke annak a konyári tanárnak a közalkalmazotti munkaviszonyát, aki Érpatakon nagy nyilvánosság előtt elítélő módon beszélt tanítványairól és a munkahelyén tapasztaltakról egy gyűlésen – közölték csütörtökön.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Jobbik szerint akár harmincszázalékos rezsicsökkentés is lehetséges volna a piaci folyamatok alapján, ugyanakkor azt is elvárják, hogy csökkentsék az általános fogyasztási cikkek áfatartalmát - közölte a párt csütörtökön.
MTI
Három sárosdi orvvadászt fogtak el a rendőrök, üzletszerűen elkövetett lopással gyanúsítják őket.
MTI
Fegyelmi eljárást indítottak a kedd esti taxisszurkálás utáni segélyhívás ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) - hangzott el az RTL Klub csütörtök esti híradójában.
MTI
Segélyalap jöhet létre a finanszírozási gondokkal küzdő felsőoktatási intézmények megsegítésére, az erről szóló javaslatot a szaktárca hamarosan a kormány elé terjeszti - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a felsőoktatási kerekasztal csütörtöki budapesti ülése után.
MTI
Országos hírszolgálatot hoz létre az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) Egyesület: az alternatív hírügynökség Debrecenből fog kiindulni - jelentette be az egyesület elnöke csütörtökön Debrecenben, sajtótájékoztatón.
MTI
Több kutyát képezne a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány: a mostani évi 12 helyett 30 látássérült személynek szeretnének vakvezető kutyát átadni. A négylábú segítőt minden rászorult ingyen kaphatja meg.
MTI
Három felsőoktatási intézmény kapott kiemelt minősítést, a kormány erről szóló döntése a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
Öt ember megsérült az 55-ös úton, a Tolna megyei Alsónyéknél, amikor két gépkocsi összeütközött csütörtökön kora este - közölte a rendőrség.
MTI
Május 16-19 között a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesület szervezésében Budapesten rendezik meg a Kutya Világkiállítást, ami hazánk egyik legnagyobb nemzetközi eseménye lesz idén - közölték a szervezők.
hvg.hu
A Békés Megyei Önkormányzat - szolidaritást vállalva romániai testvérmegyéivel, Hargita és Kovászna megyével - kitűzte a székely zászlót, és erre buzdítja a békési településeket is - közölte a Békés megyei közgyűlés fideszes elnöke csütörtökön.
MTI
Nem lehet különbséget tenni az Európai Unió állampolgárai között, ezért nem lehet olcsóbb a parlamenti belépő a magyaroknak – közölte az Országgyűlés sajtóirodája csütörtökön. Csütörtökön a Magyar Narancs Online írt arról, hogy január elsejétől a magyar állampolgároknak is fizetniük kell azért, hogy meglátogathassák a Parlament épületét, már nem ingyenes a belépés.
MTI
A Blikk szerint a decemberi és januári fizetésekben megmutatkozó különbözetet nem nyáron rendezi a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), hanem sokkal hamarabb.
hvg.hu
Hat ember - köztük Szabó Pál, a Magyar Posta volt vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc volt minisztere - ellen javasol vádemelést a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerződése miatt a budapesti főkapitányság - tudta meg az MTI Hírcentrum csütörtökön.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Három év börtönre ítélte és ugyanennyi időre eltiltotta a közügyektől a Fővárosi Törvényszék csütörtökön azt az egyetemistát, aki 2009 októberében, egy óbudai kollégiumban tartott rendezvény után egy másik fiatalember halálát okozta. Az ítélet nem jogerős.
MTI
Az ügyészség indítványára a Szolnoki Járásbíróság csütörtökön három hónappal meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a moldovai állampolgárságú férfinak, aki a 4-es úton, Karcagnál január 6-án történt öt halálos áldozatot követelő autóbaleset feltételezett okozója - közölte Sándor Géza bírósági szóvivő.
MTI