TASZ: félsiker csak az Ab döntése

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyetért az Alkotmánybíróság döntésével, a jogvédő szervezet szerint a Magyarországon lakó választópolgárok előzetes regisztrációja szükségtelen jogkorlátozás. Az általános és egyenlő választójog biztosítása érdekében azonban szerintük nemcsak a törvényeket kell felülvizsgálni, hanem az alaptörvényt is.



Késeléssé fajult egy dulakodás Debrecenben

Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a 17 éves debreceni fiút, akit két iraki állampolgár késelt meg csütörtök hajnalban a városban. A gyanúsítottakat elfogták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.






Feloszlatná a Fideszt a 4K!

Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az ügyészségen a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ellen a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!) - jelentette be Salha Omár, a 4K! alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.



Dugó jöhet hétfőtől a Ferenciek terén

Áthelyezik hétfőtől a buszmegállókat a fővárosi Ferenciek terén a terület átépítése miatt, és a Kossuth Lajos utcai aluljáró egyik lépcsőjét is lezárják – közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ. A forgalmi rend is változik.


Százéves radioaktív lámpát árult egy férfi

Eljárást indítottak egy férfi ellen, mert radioaktív anyagot tartalmazó és sugárzást kibocsátó lámpát árult - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a rendőrség honlapján.



Spiegel a magyar közmédiáról: "gyakori a manipuláció és a cenzúra"

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német konzervatív lap az Alkotmánybíróságnak (Ab) az alaptörvény egyes átmeneti rendelkezéseire vonatkozó december végi döntéséről számolt be, a Spiegel Online pedig a Kossuth rádió Esterházy Péter magyar íróval készített műsora körül kialakult ügyről közölt beszámolót.


Késelés Szigethalmon: a Jobbik tüntetésre készül

A Jobbik szerint a szilveszter éjjelén Szigethalmon történt késelés tulajdonképpen egy lincselési kísérlet volt, ami a "cigányterror legtipikusabb és legaljasabb" esete - mondta Mirkóczki Ádám pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.



Rogán: 2014-ben nem lesz regisztráció

Rogán Antal szerint megtehetnék ugyan, hogy módosítják az alaptörvényt, de 2014-ben nem kell regisztrálniuk a magyarországi lakóhellyel rendelkező polgároknak. A részletekről a kormánypárt később dönt.


Döntött az Ab: jogkorlátozás a regisztráció

Az Alkotmánybíróság szerint az alaptörvénybe ütközik a magyarországi polgárok választójogának regisztrációhoz kötése, ezért nem lép hatályba az új választási eljárási törvény. A jogszabályt Áder János küldte a testülethez, amely azonban nem csak a köztársasági elnök által kifogásolt részletkérdéseket vizsgálta, hanem azt is, hogy egyáltalán szükség van-e a regisztrációra.