Az MSZP szerint ma Magyarországon "maffiakormányzás van és rablógazdálkodás zajlik", a kormány a gazdaság utolsó tartalékait is "le akarja rabolni" - közölte Józsa István frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Elfogadhatatlan, hogy bárkinek - tanárnak, diáknak vagy szülőnek - a véleményét az alapvető emberi jogokat és az adatvédelmet is semmibe véve jegyzőkönyvekben rögzítsék, listázzák - írta a balatonalmádi diáklistázás ügyével kapcsolatos állásfoglalásában a Történelemtanárok Egyletének (TTE) bizottmánya.
Változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje Karácsonykor és Szilveszterkor, a nagy bevásárlóközpontokat kiszolgáló járatok nem közlekednek, az év utolsó napján viszont szinte minden éjszaki járat gyakrabban közlekedik a szokásosnál - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
Egyelőre nem vonulnak az utcára, de munkacsoportot alakítottak és minden diákot fórumra hívtak az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanácskozó hallgatók azt követően, hogy a kormány csütörtök délután bejelentette, 16 szakon nem biztosít állami támogatást a felsőoktatásban.
A sztrájk lehetőségéről beszéltek a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) tagszervezeteinek vezetői az érdekképviseleti tömörülés csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a kormánnyal folytatott idei tárgyalások eredményét értékelték.
Magyarország az energiabiztonság szempontjából a következő egy-két évben többet fog előrelépni, mint előtte évtizedeken keresztül - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön telefonon az MTI-nek, miután Moszkvában tárgyalt a Gazprom vezérigazgatójával.
Előadást tartott az ELTE bölcsészkarán Tamás Gáspár Miklós csütörtök délután, a filozófus a nap folyamán korábban fórumot rendező diákoknak gratulált a tüntetésekhez. Később az ELTE-n zajló megbeszélések résztvevői a kormány nem támogatott szakokkal kapcsolatos csütörtök délutáni bejelentésére reagálva arra kértek minden diákot, menjen az ELTE-n zajló tanácskozásra.
Az elmúlt években a hazai villanyoszlopok alig 5 százalékának ellenőrzése során már mintegy négy és fél ezer áramütött madártetem került elő - derül ki a Magyar Madártani Egyesület (MME) a madarakra különös veszélyt jelentő középfeszültségű elektromos oszlopokról szóló felméréséből.
A kormány nem finanszíroz egyetlen gazdasági szakot sem, de a jogászoknak és a kommunikáció szakosoknak is saját zsebből kell állniuk a tanulmányaikat. A miniszter 2013-ban még nem határoz meg központilag ponthatárokat, így még mindig bizonytalan, hogy pontosan hogy működik majd a rendszer.
Fegyverlopás közben értek tetten egy helybeli férfit csütörtök hajnalban Szakályban, a gyanúsított elmenekült, de fél órán belül elfogták - közölte a rendőrség.
Fél órán belül elfogták a tamási rendőrök a 20 éves szakályi fegyveres rablót, majd az életét is megmentették - közölte a teol.hu Tolna megyei híroldal szerint Deák Balázs, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az alapvető jogok biztosa szerint sérül a jogbiztonság, ha olyan autóst bírságolnak meg az autópálya-használati díj megfizetésének hiánya miatt, akinek ellopták az autóját, Szabó Máté ezért az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-hez fordult, illetve a vonatkozó jogszabályok módosítását kezdeményezte.
Londonban is készülhettek valamire azok az emberek, akiket a Nemzeti Nyomozó Iroda novemberben fogott el és gyanúsított meg csalás és csalás kísérletének gyanújával. Az év elején a brit fővárosban bejegyzett Financial Intelligence Ltd. vezetője ugyanis – a hvg.hu birtokába került papírok szerint –, az a hölgy, aki előkészítette az ügyfelek szerződéseit. Úgy tudjuk, a cégnek a büntetőeljárás megindulása után nyitottak bankszámlát. Közben előkerült egy kilencmillió eurós bankgarancia, amely a kicsalt összegek meglétét igazolná, csakhogy az hamis, és az érintett bank feljelentést tett.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elfogadhatatlannak tartja és elítéli, hogy a Magyar–Angol Tannyelvű Gimnáziumban adatokat gyűjtöttek a végzős diákoktól a sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteikről.
Közös közleményt adott ki a szerdai télirózsás tüntetés két előállított résztvevője - írta az Eduline. B. Richárd és T. János szerint a hivatalos demonstráció után spontán alakult megmozdulásnak nem ők voltak a szervezői, résztvevőként segítettek "az ott kialakult vitát mederben tartani".
Az LMP országos választmánya szerdán hatályon kívül helyezte azon korábbi döntését, amellyel felfüggesztette a párton belül alakított platformok működését – mondta Heltai László szóvivő csütörtökön.
Oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írt alá az Együtt 2014 Választói Mozgalom a Hálózat a Tanszabadságért és a Szülői Hálózat elnevezésű civil szervezettel csütörtökön Budapesten.