"Politikai hátteret" sejt a diáksztrájk mögött Szolnok polgármestere

Az országos követelésekre "ráerősítő" petíciót adtak át szerdán a polgármesternek a város diákjainak képviselői Szolnokon. Szolnok fideszes polgármestere, Szalay Ferenc azt mondta, részben egyetért a diákokkal, de a tiltakozást okafogyottnak tartja és "politikai hátteret" sejt az országos tiltakozás mögött.


Pénzt oszt a Belügyminisztérium önkormányzatoknak

Minden pályázó, 1637 önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzat kapott támogatást a Belügyminisztériumtól 27 milliárd 996 millió forint értékben – jelentette be Tállai András, a tárca önkormányzati államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.


Újabb pofont kaptak Orbánék az Ab-tól

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a jogi segítségnyújtásról szóló törvénynek azt a rendelkezését, amely kizárta, hogy a rászorulók alkotmányjogi panasz-eljárásban jogi tanácsot, képviseletet kaphassanak - közölte a testület szerdán.


Elrendelték a pangasius haltermékek fokozott ellenőrzését

A pangasius néven forgalmazott haltermékek fokozott hatósági ellenőrzését rendelte el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter december 19-én. A miniszter arra kéri a vásárlókat, hogy az ünnepi készülődés alatt is kiemelten figyeljenek arra, milyen terméket vásárolnak.


HÖOK: Továbbra sem lesz ingyenes jogász- és közgazdászképzés

Előrelépés a mai kormánybejelentés a felsőoktatásról, mert plusz forrásokat és férőhelyeket rendel a felsőoktatási rendszerhez. Ennek ellenére egy sor kérdés továbbra is tisztázatlan maradt - mondta Nagy Dávid HÖOK-elnök. Sérelmezte, hogy továbbra sincs szó a hallgatói szerződések eltörléséről.



Tagadja a kormányhivatal, hogy köze lenne a balatonalmádi diáklistázáshoz

A Veszprém megyei kormányhivatal szerint az eset valójában úgy történt, hogy az iskola fenntartójához, a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központhoz szülői bejelentés érkezett, amely szerint az iskola egyik tanára tanítás helyett tanórán megengedhetetlen módon rendszeresen politizál és a diáktüntetések apropóján demonstrációra buzdítja a diákokat.


Döntött a kormány: legalább 55 ezer diák helyét finanszírozzák

Az állam által finanszírozott hallgatók száma nem lehet kevesebb 55 ezernél, és a ponthatárokat így kell meghatározni karácsonyig, azaz a következő öt napban - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán a jelenleg is folyó kormányülésről. Nem lesz részösztöndíj, a bejutás egyetlen feltétele pedig a meghatározott ponthatár elérése lesz, amelyeket az emberi erőforrás tárca számol majd ki. Úgy tűnik, maradnak a hallgatói szerződések.







Álrendőr bántalmazott egy fiút

Zsarolót fogtak el a rendőrök Bujákon. A 34 éves férfi kétmillió forintot követelt egy helybeli nőtől, akinek bántalmazta a fiát is, és elvette a pénzét - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.


Gimiseket nem engedtek Orbánhoz - videó

Székesfehérvári diákok is ott lehettek volna Orbán Viktor hétvégi "romkocsmás" megbeszélésén, de péntek este közölték velük, mégsem beszélgethetnek a kormányfővel - derül ki az érintett diákokkal készített videós interjúból.


Hősként fogadták az előállított diákokat

Egész napos demonstrációt tartottak a hallgatói és diákszervezetek országszerte. Az Akadémia előtt több ezer diák tüntetett, ahonnan először a Margit hídhoz, majd a Lánchídra vonultak. Három diákot előállítottak, éjjel kettőre mindhármukat kiengedte a rendőrség, sokan meg is várták őket.


Feljelentéssel fenyegetik a listázó almádi iskolaigazgatót - videó

A balatonalmádi diákok szülei közül többen követelik, hogy semmisítsék meg a diákok kikérdezéséről szóló jegyzőkönyveket, különben feljelentik a középiskola vezetőit. A jegyzőkönyveket az igazgatónak a Veszprém Megyei Kormányhivatalba kell továbbítani. A diákok tiltakozásképpen sorfalat álltak szerda reggel a tanároknak, köztük az iskola igazgatójának.


Lifteket állíttattak le az ELTE hallgatói, vizsgák maradtak el

Elkezdődött több oktatási intézményben is a mára meghirdetett sztrájk, az ELTE Társadalomtudományi Kar (TÁTK) hallgatói leállítottak több liftet is a Lágymányosi kampusz épületében, a Pécsi Tudományegyetemen pedig elengedték a hallgatókat a reggeli vizsgák egy részéről.