Felhívjuk a sajtó figyelmét, hogy teljesen valótlanok azok az állítások, amely szerint a Veszprém megyei kormányhivatal kért volna bármilyen vizsgálatot, "adatgyűjtést" a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban. "A nyíltan politizáló és tüntetésre buzdító pedagógus ügyében kizárólag a munkáltatónak, az iskolaigazgatónak van hatásköre intézkedni" - írta szerdán közleményben a megyei kormányhivatal sajtófőnöke.
A hivatal szerint az eset valójában úgy történt, hogy az iskola fenntartójához, a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központhoz (MIK-hez) szülői bejelentés érkezett, amely szerint az iskola egyik tanára tanítás helyett tanórán megengedhetetlen módon rendszeresen politizál és a diáktüntetések apropóján demonstrációra buzdítja a diákokat.
A balatonalmádi gimnázium egyik tanára a hvg.hu-nak azonban elmondta, hazugságnak és rágalmazásnak tartják a kormányhivatal nyilatkozatát, mert nem igaz, hogy tanítás helyett politizáltak volna a tanárok, ez ugyanis ellentétes az iskola nevelési-oktatási elveivel is.
Elmondása szerint az iskolában valójában mindössze annyi történt, hogy a keretszámok csökkentéséről szóló kormánydöntés után osztályfőnöki órán beszéltek a tanárok a végzős gimnazistákkal a keretszámokról, ahol tájékoztatták a diákokat arról, hogy mit jelent a keretszámok csökkentése, és hogy ez mennyiben érintheti őket.
A Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ az eset kivizsgálását kérte az erre hatáskörrel rendelkező balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium igazgatójától, és tájékoztatást kért a vizsgálat eredményéről - írta Kálóczi Beáta, a megyei kormányhivatal sajtófőnöke.
Az iskolaigazgató - mint az érintett pedagógus munkáltatója - saját hatáskörben döntött a belső vizsgálat módjáról, a meghallgatottak személyéről és dönt majd arról, hogy szükségesnek tart-e munkáltatói intézkedést a diákokkal nyíltan politizáló pedagógussal szemben - zárta a közleményt a Veszprém megyei kormányhivatal.
A hvg.hu megkérdezte Kálóczi Beátát, hogy mi a hivatal álláspontja az iskolai vizsgálat módjáról. Azt válaszolta, hogy ebben nem ők az illetékesek, hanem a megyei intézményfenntartó központ. Utóbbi intézmény későbbre ígért tájákoztatást az ügyben.
Kövesse az eseményeket percről percre a hvg.hu-val!