Orbánék átcímkézik és elrejtik a keretszámokat

A felsőoktatásért felelős miniszter évente határozná meg, hogy mely szakokon kaphatnak állami ösztöndíjat vagy részösztöndíjat a hallgatók, illetve hogy hány ponttal lehet ezekre a helyekre bejutni – többek között erről szól az a módosító javaslat, amit a költségvetési bizottság nyújtott be hétfőn. Az Index.hu úgy tudja, a Fidesz elnöksége a 2012-es számokat fogadta el 2013-ra is.


Gázolt a vonat Nagytétényben

Elgázolt egy embert egy vonat a nagytétényi vasútállomás közelében. A baleset miatt késésekre kell számítani a székesfehérvári és a pécsi vasútvonalon.


Vona Gábor: eldőlt az Európai Unió sorsa

A Jobbik elnöke szerint az Európai Unió sorsa a hétvégén tartott EU-csúcson eldőlt azzal, hogy a tagállamok érdemi lépést tettek a közös bankunió létrehozása felé. Erről Vona Gábor beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.





Harrach az Ab-döntést kommentálta

A KDNP a jövőben is határozott és erőteljes védelmet kíván adni a házasság intézményének - mondta Harrach Péter frakcióvezető azt követően, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálta a családvédelmi törvény egyes, öröklési szabályokkal, valamint a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit



Kinevezték a járási hivatalok vezetőit

Esküt tettek az alaptörvényre a járási hivatalok vezetői hétfőn Budapesten, a Millenárison. Január 1-jével 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatalt hoznak létre a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként, hogy ellássák a megyei szintnél alacsonyabb szintű államigazgatási feladatokat.


Sérülés tandemugrás alatt: felfüggesztettet kapott a vezető

Tíz hónap - egy évre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélt hétfőn nem jogerősen a Kaposvári Városi Bíróság egy tandemvezetőt légi közlekedés maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt. A 41 éves vádlott utasa - egy 43 éves férfi - 2007 márciusában egy kaposújlaki páros ugrás során szenvedett sérülést.




Hoffmann nem tapasztalt bizalomvesztést Orbán részéről

Az oktatási államtitkár arra számít, meglódul a felsőoktatásba jelentkezők száma azzal, hogy nem lesznek keretszámok. Hoffmann Rózsa ezt a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban válaszolta újságírói kérdésre. Azt is mondta, hogy semmilyen jelét nem tapasztalta a bizalomvesztésnek a kormányfő részéről.



A LMP üdvözli az "erőszakos kisebbségi " KDNP megfékezését

A Lehet Más a Politika üdvözli az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, amivel megakadályozta, hogy "az erőszakos kisebbségi kormánypárt, a KDNP ideológiai nyomására" egy szűkítő értelmezéssel valódi családok százezreitől tagadják meg ezt a státuszt - írta közleményében Ertsey Katalin LMP-s képviselő.



"Részben elfogadhatónak" tartja Orbán tervét a rektorok vezetője

A rektori konferencia elnöke "részlegesen elfogadhatónak tartja", hogy az ingyenes képzésért cserébe magyarországi munkavállalást várna el az állam, ugyanakkor álláspontja szerint még nagyon sok a nyitott kérdés a tervezett felsőoktatási átalakítások körül. Mezey Barna erről hétfőn a Lánchíd Rádióban beszélt.


Áder karácsonyi ajándékot vitt Afganisztánba

Az Afganisztánban szolgáló magyar katonák felkészültsége nagy elismerést vívott ki Magyarországnak - mondta Áder János köztársasági elnök az ázsiai országban. Ő az első magyar államfő, aki ellátogatott az Afganisztánban harcoló magyar katonákhoz.


Leállt a Libegő

Nem üzemel a Libegő az időjárási körülmények miatt – közölte az iho.hu közlekedési portál szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).


Fogműtéte miatt nem beszél ma Orbán

Nem csak azért nem beszél Orbán Viktor hétfőn a parlamentben napirend előtt, mert "nem történt semmi rendkívüli az uniós csúcson", hanem azért sem, mert hétvégén fogműtéteken esett át - írja az Index.