Újabb rendőri vezetőcserék, most Pest megyében

December 16-ával távozik az érdi rendőrkapitányi székből Öveges Kristóf – tudta meg a hvg.hu. Az újabb rendőri vezetőcseréről feltett kérdéseinkre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság részéről azt reagálták, időben megadnak minden tájékoztatást a változásról, amennyiben megtörténik.


Levélben kérnek kártalanítást a Budapest Airporttól

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) levelet írt a Budapest Airportnak, arra kérve a céget, nyilatkozzon a szerződésen kívüli felelősség kérdésében a budapesti repülőtér december 7-i bezárásával kapcsolatban, valamint hogy ennek megfelelően kártalanítsa az érintett utasokat - mondta a FEOSZ ügyvezető elnöke pénteken.


Gyurcsány megismételné az Opera előtti gigatüntetést

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a demokratikus ellenzéki erőknek demonstrációt kellene hirdetniük 2013. január 2-ára az Operaház elé, ahol idén ezen a napon az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték civilek és ellenzékiek.





Origo: megtehetik az első lépést a választási regisztráció eltörléséhez

Túl szűken értelmezi a család fogalmát a családok védelméről szóló törvény – az Origo információi szerint az Alkotmánybíróság erre hivatkozva hétfőn bejelenti a tavaly elfogadott jogszabály egyes részeinek megsemmisítését. A taláros testület hamarosan dönt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről is, mivel több nem átmeneti rendelkezés került a törvénybe. Ilyen például a választási regisztráció, így ez a döntés az első lépés lehet a szabály eltörléséhez.


Feljelent a Jobbik a ferihegyi leállás miatt

A Jobbik feljelentést tesz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér múlt heti leállásával kapcsolatban közérdekű üzem működésének különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gondatlan megzavarása vétség és a légi közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt.


Mindenki megnézheti holnaptól az ország bűnügyi térképét

Elkészült, és szombattól a rendőrség honlapján mindenki megnézheti az ország bűnügyi térképét - jelentette be az országos rendőrfőkapitány általános helyettese pénteken, Budapesten. A térképen mindenki megnézheti akár egy évre visszamenőlegesen, hogy a lakókörnyezetében milyen, a közbiztonságérzetet befolyásoló bűncselekmény történt. A térképpel a hiteles tájékoztatáshoz kívánnak hozzájárulni – mondta Papp Károly.




Ma is ülősztrájkoltak a gimnazisták

Pénteken is voltak itthon olyan középiskolák, ahol ülősztrájkkal tiltakoztak a diákok a 2013-ra tervezett felsőoktatási keretszámok ellen. A Gimnáziumok Országos Szövetsége egyetért a tanulók akcióival.


Az MSZP-sek válaszolni fognak a HÖOK kérdéseire

Az MSZP minden tagja válaszolni fog a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselőknek küldött levelére. Válaszukban elutasítják majd a hallgatói keretszámok drasztikus csökkentését – jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes.



Ónos esőre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Több órán át hullhat ónos eső, ezért narancssárga figyelmeztetést adott ki szombatra Nógrád, Heves és Borsod megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hat másik megyében eső, illetve havazás miatt citromsárga figyelmeztetés érvényes szombatra.


Hír24: tizenkét rendőrt vittek kórházba Dunakesziről

Összesen 12 rendőrt szállítottak kórházba csütörtök este Dunakesziről, az Országos Rendőr-főkapitányság oktatási központjából. A Hír24 úgy tudja: nem ételmérgezés miatt lettek rosszul, hanem valamilyen vírusos fertőzést kaphattak.


Ajkai óvodákban nyomoztak a rendőrök

Az ajkai városi óvoda öt tagintézményében kutatott a rendőrség iratok után - közölte a város szocialista polgármestere pénteken az MTI-vel. A Fejér megyei rendőrség megerősítette, hogy szerdán iratokat foglaltak le az óvodában, de a nyomozás érdekeire való hivatkozással további részleteket nem közölt.



Akár be is áldozná Hoffmannt a Magyar Nemzet

Olyan kormányzati intézkedésre van most szükség Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese szerint, amellyel visszavonnak egy korábbit. Az újságíró a lapban közzétett írásában azt írta, a keretszámok drasztikus csökkentésére irányuló terv rossz.