Szerdáig gyűjtenek ételt a máltaiak a boltokban

Hét órai üzletnyitással megkezdődött és a szerda esti zárásig tart a Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! elnevezésű országos karácsony előtti élelmiszer-gyűjtési akciója - tájékoztatta Romhányi Tamás, a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-t.


Fellebbezett az ügyészség Molnár Gyuláék ügyében

Megérkezett a Fővárosi Ítélőtáblára az ügyészség fellebbezése Molnár Gyula­, Újbuda volt szocialista polgármestere és társai ügyében, akiket első fokon bűncselekmény hiányában mentett fel a hivatali visszaélés vádja alól a Fővárosi Törvényszék.


Balog: még változhatnak a keretszámok

Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott.


Hoffmann Kecskeméten: a felsőoktatáshoz való jog nem alanyi jog

Az előzetes konzultációk során minden szereplő egyetértett abban, hogy a jelenlegi felsőoktatási rendszer tarthatatlan; a rektoroktól a hallgatókig egyetértés volt a diagnózisban, a kiútkeresésben azonban már nincs egység – mondta Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.



A közmédia miatt bizottságot hívatna össze egy MSZP-s

A közmédia, elsősorban az MTVA működése körül tartósan kialakult, és az "elmúlt hetekben egyre aggasztóbbá váló állapotok miatt" az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának sürgős összehívását kezdeményezi Mandur László, a bizottság szocialista tagja.



Plágiumügy: több szerző műve is visszaköszön Semjén szociológia dolgozatában

A hvg.hu az alábbiakban teljes terjedelmében közli Semjén Zsolt 1992-ben megvédett szociológiai szakdolgozatát – párba állítva forrásaival: saját egy évvel korábban megvédett doktori értekezése, illetve más magyar és idegen nyelvű szövegek részleteivel. Az ELTE lezártnak tekinti a vizsgálatot, ám a Tausz Katalin dékán által felállított vizsgálóbizottság mandátuma korlátozott volt, és a vizsgálat nem terjedt ki a plágiumgyanút megalapozó szövegegyezések jelentős részére.


Felsőoktatási keretszámok: kikérdezi a HÖOK a képviselőket

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) levélben fordul a kormány tagjaihoz és az országgyűlési képviselőkhöz, akiktől választ várnak arra, hogy egyetértenek-e az államilag támogatott keretszámok csökkentésével. A hallgatói szervezet elnöke jövő szerdán, a kormányülés kezdetekor békés ülősztrájkba kezd a Parlamentnél.



Ónos esőt hoz az enyhülés

Borult, szürke marad az idő a következő napokban, de enyhül a fagy, az éjszakák kevésbé lesznek már csípősek. Szombaton megérkezik a csapadék: eleinte havazhat, később viszont ónos eső, eső hullhat többfelé hétvégén.


Így jött össze a 300 milliárdnyi közbeszerzés a Közgépnek

Vasúti felújítások, útfelújítások, vízügyi fejlesztések: csaknem húsz közbeszerzési eljárás győztese volt 2012-ben a Közgép Zrt. A cég több mint 300 milliárd forint értékben nyert el megbízásokat a választások óta egyedül vagy konzorcium résztvevőjeként - derül ki a Közbeszerzési Értesítő adataiból, amelyekből a Magyar Narancs állított össze listát.





Újabb milliárdokkal vágták meg az egyetemek támogatását

Egy salátatörvénybe rejtett módosítóval a korábban tervezetthez képest 11 milliárd forinttal kevesebb állami támogatáshoz jut a felsőoktatás. Pedig már az eredeti javaslat is tízmilliárdokkal vágta meg az egyetemek és főiskolák támogatását, a megszűnés szélére sodorva az intézményeket.



Cipősdoboz-akció: 2500 csomag már elindult Paradjra

Kamionnal szállítanak 2500 cipősdoboznyi ajándékot Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes árváinak a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz-akciója keretében. A szállítmány csütörtök délután indult útnak Parajdra.


Még vizsgálják a sugárzó anyag szállítójának balesetét

Iparbiztonsági, ezen belül veszélyes áru szállítás közúti szabályainak betartására vonatkozó vizsgálatot folytat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a december 11-én történt vonat-teherautó ütközés miatt, melynek okozója veszélyes izotópkapszulákat szállított – közölték a hvg.hu-val.