Intercity gázolt halálra egy férfit

A helyszínen életét vesztette az a férfi, akit a Budapestre tartó Feszty InterCity gázolt el késő délután a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon, Kiskunfélegyháza és Városföld között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.





Brüsszelből üzent a diákoknak Orbán

„Erős hete volt a kormánynak, csökkentettük a rezsiköltségeket, elfogadtuk a költségvetést, megoldottuk a minimálbért, és a hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is” – ezt válaszolta Orbán Viktor Brüsszelben arra a kérdésre, hogy „mit üzen a diákoknak?”.


Hoffmann: "csip-csup dolgokért egymás torkának esnek"

Megfeszített munkával, minden feladattal az előre kijelölt határidőket tudják tartani a közoktatás átalakítása során - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön Békéscsabán tartott sajtótájékoztatóján, ahol a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ helyi tankerületi igazgatóit mutatta be.


"Le a tandíjjal!" - Fórum Dunaújvárosban

A hallgatói létszám várható csökkenéséről is szó volt a Dunaújvárosi Főiskola (DF) diákjainak csütörtöki tiltakozó gyűlésén. A hallgatók a főiskola épületéből a városháza elé sétáltak.




Három órát várakoznak a kamionok Röszkénél

Háromórásra nőtt a várakozási idő a teherforgalomban a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépőoldalán csütörtök délutánra, a Magyarországról kilépő teherautók összeérnek a Szerbiába belépő sorral - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek.








Havazás és ónos eső lesz hétvégén

Szombaton és vasárnap már nem várható rendkívüli hideg, de többfelé is készülni kell havazásra, esőre és ónos esőre is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.



Kósa Lajos kész tárgyalni az egyetemistákkal

Kerekasztal-tárgyalásokat kezd a felsőoktatást érintő kérdések megvitatására a debreceni városvezetés, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) és az egyetem vezetése - jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere csütörtökön.


Teherautónak csattant egy kocsi Zalában

Ketten súlyosan megsérültek a 7-es főúton a Zala megyei Galambok közelében csütörtökön, amikor egy személyautó összeütközött egy teherautóval - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.