A BKK eltüntette a bajszos bácsit
Eltűnt a BKV járatairól az a bajszos emberke, aki az utastájékoztató falragaszokon szerepelt. A BKK szerint egyeseket sértett a figura.
Eltűnt a BKV járatairól az a bajszos emberke, aki az utastájékoztató falragaszokon szerepelt. A BKK szerint egyeseket sértett a figura.
hvg.hu
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
MTI
Normalizálódott a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 31-es kilométerszelvényben, ahol három gépjármű karambolozott péntek késő délután.
MTI
Korábban nem ismert, viszonylag nagy kiterjedésű, Árpád-kori temetőt tártak fel a Wosinsky Mór Múzeum régészei Szekszárdon, a Béla király tér rekonstrukciója során.
MTI
Szakmai indokokra és a helyi lakosok érdekeinek védelmére hivatkozva nem engedélyezte a XIII. kerületi MSZP-s önkormányzat a nemrégiben átadott hajléktalanellátó-központ megnyitását. Az önkormányzat szerint a szálló megnyitásával több hajléktalan jelenne meg a kerületben, akiknek a jelenléte túl nagy terhet róna a helyi lakosokra. Lendvai Anna MSZP-s képviselő szerint a Fidesz a hibás, hogy az emberek nem látják szívesen a hajléktalanokat.
Zubor Zalán
Egész napos ülést követően sem tudott frakcióvezetőt választani az LMP, tovább tart a válság az ökopártban. A frakció hétfőn megint összeül, Bajnai Gordonnal egyelőre nem tárgyalnak.
hvg.hu
Fideszes képviselő felel ezentúl a Semmelweis Terv végrehajtásáért, elődjétől - kevéssel leváltása után - a minisztérium elhatárolódott.
MTI
Pénztárcákat, készpénzt és táskát lopott el három nyugat-magyarországi város kórházából egy zalai férfi - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
MTI
Valószínűleg felgyorsult a pálya állapotának romlása a 3-as metró vonalán, és előfordulhat, hogy kisiklik egy szerelvény, ha a sín valahol oldal irányban, és nem keresztben törik el – egyebek mellett ez derül ki abból a levélből, amelyet a műegyetem diákja juttatott el az Indexnek. A hallgató szakmai gyakorlaton dolgozott a metró területén. A Metróért Egyesület szerint a levél igaz. A BKK használt sínekkel orvosolná ideiglenesen a problémát.
Index
Az év végi ünnepeket megelőző időszakra jellemző zseblopások, autófeltörések elkerülése érdekében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra hívta fel a figyelmet pénteken a rendőrség honlapján, hogy a bevásárlások alatt mindenki fokozottan vigyázzon az értékeire.
MTI
A hazai természettudományos oktatás képviselőit, pedagógusokat tüntettek ki ismét Rátz Tanár Úr Életműdíjjal. A díj névadója Neumann János és Wigner Jenő világhírű fizikusok tanára volt.
hvg.hu
Helyreállt a gázszolgáltatás Jászboldogházán, ahol korábban egy munkagép átvágott egy vezetéket - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
MTI
Megdöbbent Semjén Zsolt azon, hogy a vallási jelképeket levenné az unió a szlovák kéteurósról.
hvg.hu
Zsebtolvajt fogtak az M2-es metró vonalán a biztonsági őrök - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
hvg.hu
2015 szeptemberére elkészül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek helyet adó Ludovika Campus a VIII. kerületi Orczy-kertnél.
MTI
Szándéknyilatkozatot írt alá a kormányhivatal egyházi vezetőkkel a közérdekű munkára ítéltek foglalkoztatásáról.
MTI
Szereti Vidnyánszky Attila beregszászi színházát, de nem vállalna nála színészi szerepet. Határon túliságról, nemzetről, hagyományról és a színházi bérletről beszélgettünk a Nemzeti Színház igazgatójával.
Rác András
Kulcsfontosságú kapcsolatot sikerült azonosítani a fehérjeszintézis és az autizmus között, ami új terápiás útvonalakat nyithat - állítják kanadai kutatók állatkísérleteik alapján, amelyek során egerekben sikerült visszafordítaniuk az autizmusszerű viselkedést.
MTI
Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Készenléti Rendőrség parancsnoka azokra a tolvajokra, akik elloptak 5 darab rakétafejet, szeptember 14-e és október 2-a között, a Táborfalvai Bakonyi Harci Kiképző Központ külső lőteréről.
HavariaPress
A Transparency International szerint a kormány nem teljesítette antikorrupciós programjában vállalt feladatait a megadott határidőkig, ezért felszólították a kabinetet, hogy hajtsa végre a programot.
MTI