Sarkalatos törvényt csinálna a földtörvényből a Magosz

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének (Magosz) elnöksége azt javasolja a miniszterelnöknek és a parlamenti frakcióknak, hogy a földtörvényt sarkalatos törvényként fogadja el az Országgyűlés - mondta a Magosz elnöke hétfőn, a rendkívüli elnökségi ülésüket követő budapesti tájékoztatón.





Megmérnék a magyar tanárok leterheltségét

A Munkástanácsok Országos Szövetsége a pedagógusok munkaterhelésének átfogó vizsgálatát kezdeményezi, a szakszervezet hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében támogatta a pedagógus életpályamodell bevezetését.


Finisben a netes pedofiltörvény

A hatóság hozzáférhetetlenné teheti majd azokat az internetes tartalmakat, amelyek közzétételével bűncselekmény valósul meg. Különösen súlyos bűncselekmények - például gyermekpornográfia, terrorcselekmény, rasszista cselekmény, személyes adattal való visszaélés - esetén a tartalom végérvényesen hozzáférhetetlenné válik.


58 ezer BM-alkalmazott biztosítására írtak ki közbeszerzést

Az a cég biztosíthatja a Belügyminisztérium dolgozóit, amelnyek a megelőző 3 évben a nettó díjbevétele elérte a 130 millió forintot. A biztosítottak a minisztérium irányítása alá tartozó szervek kiemelt állománycsoportjai, az Országgyűlési Őrség, az önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek állományának tagjai.


Hány biciklis használ lámpát? Akció indul

A Critical Mass kerékpáros mozgalom önkéntesei november 14-én, szerdán este ötödik alkalommal mérik le, hogy milyen arányban bicikliznek kivilágított kerékpárral az ország kerékpárosai.




"Nem bízik a kormányzat a pedagógusokban"

A sztrájkra készülő tanárok csak akkor hiszik el, hogy nem lesznek elbocsátások, ha a kormányzat bejelenti, hogy nem lesz óraszámemelés - mondta a a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Szerinte a tanárokkal szemben ideológiai elvárásokat is támaszt a kormány.






Kónya pert nyert a HM ellen

Kónya Péter, az Együtt 2014 élén álló triumvirátus egyik tagja hétfőn pert nyert a Munkaügyi Bíróságon a Honvédelmi Minisztériummal szemben - írja az atv.hu.





"Elzártuk az MSZP-s pártkasszához vezető pénzcsapokat"

Az Állami Számvevőszékhez fordul Csepel Önkormányzata. A helyhatóság arra kíváncsi, hogy kerülhetett-e a csepeli adófizetők pénze ingatlanügyleteken keresztül MSZP-s pártkasszába vagy a fővárosi MSZP pártirodáihoz - közölte a kerület polgármestere az MTI-vel hétfőn.