Saját autója gázolt el egy baracskai férfit

Nem szokványos közlekedési balesethez riasztották a közlekedési helyszínelőket ma délelőtt Baracskára. A bejelentés a mentőszolgálattól érkezett, akik a rendőröknek azt mondták, saját autója ment át a lábán egy férfinak, aki súlyosan megsérült.



Jan Mainka: "nem Orbánt védem, hanem a valóságot"

"A balosoknak az lenne a legnagyobb katasztrófa, ha Magyarország gazdaságilag sikeres lenne" – állítja Jan Mainka, a Magyarországon élő német újságíró, aki szerint az unió és az IMF megpróbálják térdre kényszeríteni Magyarországot. Interjúnk.



Nemzetközi szabadalmi intézet alakul Budapesten

Közép-európai szabadalmi intézet felállításáról szóló közös szándéknyilatkozatot írt alá Münchenben a magyar Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, az osztrák szabadalmi, illetve a román védjegy hivatal vezetője szerdán - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH).



Sok ezren maradnak ki az egészségügyi béremelésből

Praktizáló szakdolgozóként a teljes alapellátói kör, így a 6800 háziorvos is kimarad az egészségügyi béremelésből. Úgy tudjuk, a Magyar Rezidens Szövetség tagjai jelentős részben szintén nem részesülnek a plusz pénzből: ők ugyanis - vesztükre - az alapellátásban dolgoznak.


Terhes nőt gázoltak halálra, a csecsemőt megmentették

Személygépkocsi gázolt halálra egy fiatal terhes nőt Gacsályban szerdán. A gyermekét a mentőknek sikerült újraéleszteni és kórházba szállították – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Népszabadság: ez áll a Schmitt-különvéleményben

A Schmitt Pál kisdoktorijával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság külsős tagja, Fluck Ákos ügyvéd különvéleménye a doktori dolgozat érvénytelenségét tartalmazza – írja a Népszabadság meg nem nevezett forrásra hivatkozva.


Rokkantnyugdíjak: 90 ezren még nem jelentkeztek felülvizsgálatra

Még mintegy 90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett be a felülvizsgálatra, pedig ezt már csak március végéig tehetik meg - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára szerdán a köztévé Ma reggel című műsorában. Szakály József arra figyelmeztetett, hogy aki nem jelentkezik időben, az májustól automatikusan elveszítheti a járandóságát, ellátását. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium adatai szerint negyede még nem jelentkezett be a felülvizsgálatra.



Századvég: nem érdeke az ellenzéknek Schmitt lemondása

Követelik ugyan, de nem áll az ellenzéki pártok érdekében Schmitt Pál lemondása – állította a Magyar Televízió szerda reggeli műsorában a Századvég politológusa. Lánczi Tamás úgy érvelt: az államfő távozásával új köztársasági elnököt kellene választani ugyanis, akinek már 2017-ig tolódna ki a mandátuma, emellett az ellenzék „elveszítene egy nagyon jó támadási felületet”.


Ma kezdődik az állásbörze a Corvinuson

Országos állásbörze nyílik szerdán a Budapesti Corvinus Egyetemen, a kétnapos rendezvényre diplomázókat és friss diplomásokat várnak. A KarrierExpo helyszíne a Fővám téri főépület, a rendezvényen csaknem hetven cég körülbelül 1500-2000 állás- és szakmai gyakorlati helye közül választhatnak az érdeklődők.





Economist: Schmitt Pál más országban már a lemondását fogalmazná

Bárki, aki meg szeretné érteni napjaink Magyarországát, a legjobb, ha szemügyre veszi a Schmitt Pál köztársasági elnök doktori értekezése körüli botrányt - írja blogjában az Economist, amely szerint az Orbán-féle "nem leszünk következmények nélküli ország" ígéret az államfőre nem vonatkozik.


Húsz hektáron ég az avar Rakamaznál

Húsz hektáron ég avar és nádas a 38-as számú főút mentén, Tiszanagyfalu és Rakamaz között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.



Flashmob a Kossuth téren

Az LMP a Facebookon hirdette meg flashmobját az alábbi felhívással: "Találkozzunk 7-kor a Kossuth téren, ha elfogadhatatlannak tartod, hogy Schmitt Pál a Köztársaság elnöke maradhat!". Az esemény 7-kor kezdődött, alig 300-an gyűltek össze a Kossuth téren.