Rehabilitálta Mindszentyt a Legfőbb Ügyészség

Rehabilitálta Mindszenty Józsefet a Legfőbb Ügyészség. A bíborost 1948 végén tartóztatták le jogellenesen, később koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházra ítélték. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerint a döntésnek inkább a lelkek világában van komoly jelentősége.


Nem kellene Kövér őrsége az MSZP-nek

Ha a kormányoldal nem hajlandó konszenzusra az új országgyűlési törvényjavaslat és a házszabálymódosítás kapcsán, akkor Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke azt javasolja majd, hogy az MSZP maradjon távol az ezekkel kapcsolatos szavazásoktól.


Most javíthatunk: repülésbiztonsági vizsgálat indul Magyarországon

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), az ENSZ légi közlekedéssel foglalkozó szakosított szervezete átfogó repülésbiztonsági auditot végez Magyarországon 2012. március 26-30. között - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A legutóbbi, 2008-as vizsgálat eredményei nem festettek túl jó képet, a tárca szerint sokat tettek ennek kijavítására.


Tarlós: nem érinti a költségvetést a vízművek visszavásárlása

Szándéknyilatkozatot fogadott el a Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról, az átadás részleteit egy későbbi ülésen a testület elé terjesztik – jelentette be Tarlós István főpolgármester a hétfői rendkívüli ülés utáni sajtótájékoztatóján.


Tétényi: "Mi ez, ha nem egy állami einstand?"

Esztergom független polgármestere szerint ha az állam által átvett intézményeket a városnak kell finanszíroznia, ahogy az egy módosító indítványban szerepel, akkor a többi településre is ez a sors várhat a jövőben.



Egyetlen éjszaka alatt félszáz juhot loptak el

Elloptak több mint félszáz juhot ismeretlenek Jász-Nagykun-Szolnok megye két településéről egyetlen éjszaka alatt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.


BKV: farkasszemet néz a kormány és a főváros

Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a főváros között a BKV finanszírozásának hosszú távú rendezéséről. Addig is a Fővárosi Közgyűlés ma újabb 5 milliárdról döntött, amit a most lejáró hitelének törlesztésre fordíthat a cég. Kormánypárti képviselők szerint a kabinet addig akarja préselni a fővárost, amíg az utolsó szabad forintot is ki nem izzadja magából. Az ellenzék viszont úgy látja: a kormány csak akkor adna pénzt, ha a fővárosi források már végképp kimerültek, amitől a BKV, de akár a főváros is bedőlhet.



"Hajrá" - Mesterházy is aláírta az LMP népszavazási ívét

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is aláírta hétfőn az LMP népszavazási kezdeményezését és minden párttársát erre buzdítja. Az LMP frakcióvezetője szerint "aki az Orbán-kormánnyal szemben fel akar lépni, annak fontos eszköz lehet ez a népszavazás".


Mennyit fizetnek majd a dohányzási tilalmat megszegők áprilistól?

Április 1-jétől számíthat egészségvédelmi bírságra a dohányzási tilalmat be nem tartó személy, vagy a dohányzóhely kijelölésében nem megfelelően eljáró intézmény. A jogIQ blog összegyűjtötte, milyen összegű bírságra számíthat, aki tiltott helyen dohányzik.



Bíróság előtt Felsőzsolca egykori vezetői

A Miskolci Törvényszéken hétfőn megkezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca egykori polgármesterének, jegyzőjének, aljegyzőjének, és a polgármesteri hivatal két volt alkalmazottjának pere, az ügyészség hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot ellenük.




"A valódi felelősök tovább lapíthatnak” – államtitkár az ügynökmúltról

Az egyházi vezetők érintettsége újra és újra ellenérvként hangzik el az ügynökmúlt felderítését nem támogató fideszes képviselők szájából. Prőhle Gergely külügyminisztériumi helyettes államtitkárral – aki a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjeként aktívan részt vesz a lelkészeik ügynökmúltját feltáró bizottság munkájában – a pártállami múlt kezelésének aktuális politikai és egyházi összefüggéseiről beszélgettünk.


Elnapolták a döntés a fővárosi kórházak átadásáról

Nem döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfőn a fővárosi fenntartású egészségügyi intézmények állami kézbe adásáról szóló megállapodásról. Tarlós István főpolgármester szerint célszerű ugyanis ellenőrizni az érintett ingatlanok jegyzékét, nehogy esetleg később kiderüljön, hogy jogszabályba ütközhet egyes épületek átadása.



Új vezetője lehet a fővárosi állatkertnek

Pályázatot írnak ki a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói posztjára a Fővárosi Közgyűlés hétfői döntése alapján; a jelenlegi intézményvezető, Persányi Miklós megbízása augusztus 31-én jár le.


DK: Károlyit a háborúpártiak tartják árulónak

Elfogadhatatlan és megdöbbentő cselekedetnek nevezte Károlyi Mihály szobrának tervezett eltávolítását a Kossuth térről hétfői, fővárosi sajtótájékoztatóján Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.