Újra lehet villamos Pécsett 2020-ra
Ha sikerülne uniós forráshoz jutni Pécs közlekedésének fejlesztésére, visszatérhetne a megyeszékhelyre a villamos 2020-ra, de akár HÉV vagy úgynevezett duotroli is járhatna a városban.
Ha sikerülne uniós forráshoz jutni Pécs közlekedésének fejlesztésére, visszatérhetne a megyeszékhelyre a villamos 2020-ra, de akár HÉV vagy úgynevezett duotroli is járhatna a városban.
hvg.hu
Egy kormánypárti javaslat szerint a mostaninál akár 71 ezer forinttal többet költhetnének albérletre havonta a parlamenti képviselők – írja a Blikk. Most havi 116 ezer forint lakhatási támogatás jár azoknak a képviselőknek, akik úgy nyilatkoznak, hogy nem Budapesten laknak, és azoknak is, akiknek a lakóhelyük nem esik egybe a választókerületükkel. Jövőre ez az összeg 187 ezer forintra nőhetne.
hvg.hu
A kormány azért kezdeményezte a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítását a Velencei Bizottság észrevételei után, mert a bizottság több ponton félreérthetőnek tartja a szabályozás szándékait, vagy más szándékot tulajdonít neki, mint a jogalkotó - mondta az közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTV Az este című műsorában kedden. Navracsics Tibor hangsúlyozta: sok olyan pont van a bizottság jelentésében, amellyel a kormány vitatkozni fog.
MTI
Több tízezer diploma porosodik az egyetemek és főiskolák tanulmányi osztályán, mert a végzett hallgatók nyelvvizsga hiányában nem tudják azt átvenni, több intézmény ezért már eldöntötte: él a parlament által biztosított amnesztia lehetőségével, és saját vizsgát szervez - írta a Magyar Nemzet szerdán.
MTI
Budapestre látogat ma Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és Martonyi János külügyminiszterrel tanácskozzon a bírósági reformról, az egyházügyi törvényről és a sajtószabadságról.
MTI
Szombatig marad a napos idő, akár 20 fok is lehet napközben, de vasárnap akár eshet is, a jövő hét elején pedig kicsit hűvösebb lehet.
hvg.hu
Körülbelül 513 millió forintos beruházással jövő év végéig megújul a szilvásváradi kisvasút.
MTI
Kigyulladt egy nádfedeles családi ház teteje Velencén, a Bence-hegyen kedd este. A tüzet Fejér és Pest megyei tűzoltók oltják.
MTI
Visszavásárolhatja a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját – ezt mondta a főpolgármester kedd este az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István szerint az erről szóló döntést rendkívüli ülésen hozhatja meg a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.
MTI
Szkeptikusak a történészek a napokban beharangozott Nemzeti Emlékezet Bizottságával kapcsolatban. Az ügynöklisták feltárását jelenleg ugyanis a személyiségi jogra vonatkozó törvények is akadályozzák, de ezek módosításáról egyelőre nincs szó.
Zubor Zalán
A főpolgármester álláspontja szerint megfélemlítették Bozsik Yvette-t, aki emiatt nem veszi át a Trafó Kortárs Művészetek Háza irányítását.
MTI
A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros nő, akit kedd délután gázolt el egy teherautó, a 61-es főúton, Tamásiban.
HavariaPress
Ameddig az USA-ban arról folyik a vita, hogy a munkavállalók egészségbiztosítása fedezze-e a női dolgozók fogamzásgátlóinak költségeit, számos nyugati országban pedig már ingyenes a termékek kiváltása, nálunk a prevenciót illetően nincsen hatékony állami szerepvállalás. A terhesség-megszakítások számát tekintve ugyanakkor még mindig az élen járunk.
Felmentette a csalás vádja alól a Kaposvári Törvényszék kedden meghozott ítéletében az első fokon egy év öt hónap - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre és a kár megfizetésére ítélt Kaposvári Kosárlabda Klub volt ügyvezetőjét, Kovács László Tibort, akire ugyanakkor 150 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a számviteli rend megsértése miatt, a klub hiányos könyveléséért.
MTI
Jogellenesen bocsátották el 2009 augusztusában az esztergomi Szent István Gimnázium hét tanárát – derül ki a Tatabányai Munkaügyi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletéből. A pedagógusoknak a bíróság összesen körülbelül bruttó 70 millió forint kifizetését ítélte meg - mondta a tanárok ügyvédje.
MTI
A helyszínen életét vesztette egy férfi, akire kerti traktor borult Budakalászon kedd délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
Életveszélyt okozó testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie egy fiatal párnak: a vád szerint 2010-ben verték és megharapták akkor két hónapos gyermeküket. Az anya tagadta, az apa beismerte tettét a Budapest Környéki Törvényszéken tartott első tárgyaláson, kedden.
MTI
Nem kapnak leszállási engedélyt a kórházi sürgősségi centrumokra a mentőhelikopterek; számos, akut ellátást végző intézmény várja a jogszabályi változások tisztázását - adta hírül kedden a Sonline.hu.
MTI
Bizonyítottság hiányában a Pécsi Ítélőtábla kedden nem jogerősen felmentette azt a nőt és két férfit, akik a vád szerint 2009 januárjában a pécsi Frankel Leó utcában megöltek egy idős asszonyt, hogy hozzájussanak értékeihez.
MTI
A vendéglátásban dolgozók nem csak a pénzügyi válság miatt csökkenő fogyasztói kedv, de a főnökök tisztességtelen húzásai és a nem megfelelő munkakörülmények miatt is egyre kiszolgáltatottabbak. Hosszú távon a tavaszi-nyári szezon és négynapos ünnepektől várt fellendülés sem segítheti ki őket.