Magyarország a legantiszemitább európai országok között

"Aggasztóan magas" továbbra is az antiszemitizmus foka Európában, különösen Magyarországon, Spanyolországban és Lengyelországban - állapította meg a Rágalmazás Elleni Liga (ADL) amerikai zsidó szervezet kedden New Yorkban ismertetett, tíz európai országban elkészíttetett felmérése.


Mit mondott eddig a Fidesz az egészségügyről?

Hátat fordított néhány évvel ezelőtti önmagának a Fidesz az egészségügy kérdésében. A közelgő kórházreform miatt megszűnő intézmények és a csökkenő kórházi ágyak száma ellen a Fidesz ellenzékben még hevesen tiltakozott. A Vastagbőr blog összegyűjtött néhány fideszes nyilatkozatot a témában.





Ők kapnak idén antirasszista díjat

Tizenketten kapták, illetve kapják meg idén a Radnóti Miklósról elnevezett antirasszista díjat. Az elismerést a díjazottak többsége a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért szervezet elnökétől, Hanti Vilmostól vehették át szerdán, az antirasszizmus világnapján Budapesten.


Egy tanú szerint Budaházyék eltervezték a tank beindítását

Részletesen beszámolt a Budaházy György vezette Magyarok Nyilai szervezet tevékenységéről egy tanú a fővárosi bíróságon. A férfi szerint Budaházyék eleve eltervezték, hogy 2006. október 23-án a Deák téren álló díszlettankot beindítják és a rendőrök ellen fordítják.


Pazarlásszámlálót indított a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány több mint ezermilliárd forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből a kormányváltás óta. A fizess.demokratikuskoalicio.hu weboldalon "pazarlásszámítót" indítottak, ahol az általuk feleslegesnek, pazarlónak ítélt, illetve a szerintük a Fideszhez közeli üzleti köröket segítő kiadásokat veszik sorra – mondta szerdán Varju László pártigazgató.



"Mielőtt a szélsőjobbnak lesz kétharmada" - interjú az európai szélsőségekről

Kibeszéletlen problémák a bevándorlásról, a romák helyzetéről, a politikai elitek szűklátókörűsége – ezek mindenhol hozzájárultak az elmúlt években Európában a szélsőséges mozgalmak megerősödéséhez – mondta az európai szélsőjobbról átfogó jelentést készített Athena Intézet vezetője, Domina Kristóf a hvg.hu-nak.


Az LMP a Btk. módosítása helyett az áldozatokkal foglalkozna

Az LMP azt javasolja, hogy évente csak egyszer lehessen módosítani a büntető törvénykönyvet (Btk.). Az új kódex tervezetéhez benyújtott LMP-s indítványokat ismertetve Dorosz Dávid szerdai sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy pártja felállítaná a fiatalkorúak bíróságát és bevezetné a fiatal felnőtt kategóriát is.


Halálos baleset történt a 6-oson Pécsnél

Meghalt egy személygépkocsi vezetője, amikor a járműve egy teherautóval ütközött szerda reggel Pécs közelében, a 6-os út szabadszentkirályi elágazásánál - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.



Közel félmilliós fizetés és 200 ezres cafeteria jár a TEK-eseknek

A legmagasabb havi bruttó bér 966 ezer 250, az átlagbér 450 ezer 900 forint a Terrorelhárítási Központ (TEK) állományában, ehhez 200 ezer forint cafeteria jár - derül ki a belügyminiszternek egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából. Egy más témájú megkeresés nyomán a honvédelmi miniszter pedig arról adott tájékoztatást, hogy havi mintegy 9,5 millió forintból tartják fenn a palotaőrséget.


Mentőautó karambolozott Bocskaikertnél

Hárman könnyebben megsérültek, amikor egy mentőautó az út szélén álló személygépkocsinak csapódott szerdán a 4-es főúton a Debrecenhez közeli Bocskaikert térségében - közölte a Hajdú-Bihar megyei mentőszolgálat mentésvezetője.





VV: lázongás a Fideszben, Orbánt is kritizálják

Azok a fideszesek, akiknek nincs takargatnivalójuk az ügynökügyben, nem értik a pártvezetés teketóriázását. Ezt a kérdést most tényleg a jól ismert fideszes hévvel kellene kezelni - írja szerdai posztjában a Véleményvezér.


Ertsey: a cérna elszakadt, el kell zavarni a kormányt

Az Alkotmánybíróság elmulasztott dönteni a népszavazás ötödik kérdéséről, ami arról szól: ne vehessék el visszamenőlegesen a jogszerűen megszerzett nyugdíjat; nem véletlen, hogy Orbán elsőként az AB-t tette el láb alól - írja blogjában Ertsey Katalin LMP-s parlamenti képviselő.