"Lila lokálpatrióta" tüntetést szervez péntekre az MSZP
Lokálpatrióta demonstrációt szervez az MSZP péntekre az újpesti Károlyi Sándor Kórház ágyszámának tervezett csökkentése miatt.
Lokálpatrióta demonstrációt szervez az MSZP péntekre az újpesti Károlyi Sándor Kórház ágyszámának tervezett csökkentése miatt.
MTI
Rablás miatt az előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte a rendőrség egy bágyogszováti férfinak, aki a hétvégén a taxistól lopott pénzből fizette ki a fuvardíjat - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
MTI
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint amikor az MSZP szoborőrséget "gründol" a Kossuth térre, Károlyi Mihály szobrának megvédésére akkor megint a bukott, majd az MSZP-ből kivált egykori miniszterelnök alkotmánybírósági blokádjának ötletét majmolja, hogy a "kiábrándult tömegek ismét rájuk figyeljenek."
MTI
Megverte felesége szeretőjét egy sümegi férfi, ezért felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
MTI
Az ügynökakták megnyitásával a Fidesz sokat jóvátehetne abból, hogy a néppárttá válás során feladta eredeti antikommunizmusát és rengeteg volt kommunistát juttatott ismét pozícióba - írja a Véleményvezér blog.
hvg.hu
Kövér László, az Országgyűlés elnöke március 20-25. között hivatalos látogatásra utazott a Marokkói Királyságba - közölte az Országgyűlés sajtóirodája.
hvg.hu
A Richter-skálán mért 2,5-es erősségű földrengés volt kedden hajnalban Egerben a szeizmológiai obszervatórium mérése szerint - közölte az MTA geofizikai intézetének tudományos munkatársa.
MTI
Ítéletet hirdetett a kecskeméti bíróság a Juhar utcai gyermekvédelmi intézmény ügyében. Az intézmény 28 nevelőjét személyi szabadság megsértésével vádolták.
HavariaPress
Lelőtte egy idősebb ismerősét egy 43 éves férfi kedd reggel a főváros XV. kerületében, a Zsókavár utca egyik lakásában, majd hazament és az otthonában öngyilkos lett; a rendőrség az ügyben emberölés miatt indított nyomozást.
MTI
Schmitt Pál 1992-es kisdoktorijának négy évvel korábbi, a végső verziótól több ponton eltérő változatára akadt az Index egy régi újságcikk alapján. Az 1988-as verziónak a beszámoló szerint még a címe is más volt.
hvg.hu
Az újonnan üzembe helyezett tiszaszigeti stabil hőkamera és a térségben állomásozó helikopter segítségével fogtak el tucatnyi határsértőt a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség munkatársai - közölte a csongrád megyei kapitányság.
hvg.hu
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint pártjának nem érdeke, hogy bármi is titokban maradjon "a Kádár-rendszer bűneiből", a múlt lezárása nélkül ugyanis nem jöhet létre egy új magyar társadalom. A múltfeltárás során azonban különbséget kell tenni bűnös és áldozat között - jelentette ki Lázár János kedden az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
MTI
A nagyobb városok harmada már döntött arról, hogy megemeli a bölcsődei térítési díjakat, a teljes ellátásért fizetendő összeg akár havi húszezer forintra is rúghat gyerekenként - írta a Magyar Nemzet kedden.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Az Országgyűlés ma kezd általános vitát az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét növelő kormányzati előterjesztésről, amelyet a kabinet az Európai Bizottság aggályai hatására készített.
MTI
Bár a Jobbikot tartják a legkomolyabb ellenzéki veszélyforrásnak a nagyobbik kormánypártban, a párt szervezetlensége és megosztottsága miatt egyelőre nem dolgoztak ki külön stratégiát a szélsőségesek kezelésére a Fidesz vezetésében. A párt befolyásos képviselői abban bíznak, hogy az Orbán meghirdette „centrális erőtér” politikája a radikális Jobbikkal szemben is működik. Van, aki úgy véli, még jól is jöhet a Fidesznek a Jobbik átmeneti erősödése, mert ijesztgetni lehet az EU-t, hogy a Fidesznél csak rosszabb jöhet.
Kedden sok napsütés valószínű, csapadékra nem kell számítani. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul. A folytatásban egyre melegebb lesz.
hvg.hu
Folytatódott a vesztegetéssel vádolt tábornokok pere hétfőn a Kaposvári Törvényszéken. A januárban elkezdődött büntetőügy 16 vádlottja közül hétfőn ötöt hallgatott meg a bíróság katonai tanácsa, köztük Huszti András dandártábornok negyedrendű vádlottat, aki részben bűnösnek vallotta magát.
MTI
A Volánbusz Zrt. vezetése cáfolja azt a sajtóhíresztelést, amely szerint a Budapest környéki elővárosi, illetve a távolsági buszközlekedés átszervezését vagy kiszervezését megalapozó tanulmányt vagy előterjesztést készítene - közölte a társaság hétfőn.
MTI
Nagy kiterjedésű tűz pusztít a Kunhegyes közeli telekhalmi halastavak nádasaiban, a lángok megfékezésén órák óta dolgoznak a tűzoltók - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfő este.
MTI
A magyar külügyminiszter a Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott fórumán arról beszélt, az ország elkötelezett a minél mélyebb uniós integráció iránt.
hvg.hu