Óriási kokainfogás Ferihegyen

Háromszázmillió forint értékű kokaint találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, három csomagban, amit az Egyesült Államokba, illetve Ausztráliába akartak küldeni.





Elítéltek gyógyulhatnának Budapesten

A kormány egyetért azzal, hogy a Szent László Kórház területén hozzanak létre egységes intézményt a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a tököli Büntetés-végrehajtás Központi Kórház és a Szegedi Fegyház és Börtön krónikus utókezelő részlegének - olvasható a Magyar Közlönyben.



Vona: "nagyon szeretünk az utcán lenni"

"Fontos az emberek közé menni, úgy érzem, szemtől szemben a Jobbik a legerősebb a parlamenti pártok közül" - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban.


Megint téma lesz a devizaeladósodás

Az Országgyűlés mai ülésén ismét tárgyal a devizaeladósodás kérdésköréről, a képviselők a lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslatról, továbbá a 2002 és 2010 közötti időszak eladósodás okait vizsgáló bizottsági jelentésről is elmondhatják véleményüket.



Új igazgatók kellenek az államosított kórházak élére

Az államosított kórházak főigazgatói és gazdasági igazgatói posztjaira legkésőbb a hónap végén pályázatot írnak ki – erősítette meg a Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága.


Rétvári: méltóképpen kell megemlékezni a kommunista diktatúra áldozatairól

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint méltóképpen szükséges megemlékezni a kommunista diktatúra és önkény áldozatairól. Ezt Rétvári Bence mondta az MTI-nek, miután a kommunista diktatúra által elkövetett tömeges kitelepítések hatvanadik évfordulója alkalmából határozatot fogadott el az Országgyűlés.


Bezárhatnak az Arany Alkony idősotthonok

A fővárosi kormányhivatal március 31-i határidővel visszavonta az Arany Alkony idősotthonok működési engedélyét, így 1300 idős ember ellátása válik bizonytalanná - írta a Népszabadság kedden.


Viharos szél, 14 fok várható

Kedden lassan mindenütt felszakadozik a felhőzet, és a gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között várható.


Üres plázába költöztetik a kormányhivatalt Komárom-Esztergomban

A kormány a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és tatabányai szervei elhelyezése érdekében egyetért egy Integrált Közigazgatási Központ kialakításával és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a MNV Zrt. folytassa le az elhelyezéshez szükséges eljárást. A kormány döntését a hétfőn megjelent Magyar Közlöny ismertette.




Tíz ember vizsgálja a Malév és Ferihegy eladását

Tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság jön létre az Országgyűlés hétfői döntése alapján a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációja, valamint a légitársaság visszaállamosítása körülményeinek kivizsgálására.



Negyven hektáron pusztított tűz Kiskőrösnél

Összesen negyven hektárnyi területen égett le nádas, avar és bozótos hétfő délután Kiskőrös határában. A 2-es fokozatú tűz oltásában kiskőrösi, kiskunhalasi és kecskeméti tűzoltók vettek részt.


2006-os zavargások: elfogadták a Balsai-jelentést

Elfogadta a parlament Balsai Istvánnak a 2006. őszi erőszakos rendőri fellépésről készített jelentését. Az időközben alkotmánybíróvá választott fideszes politikus miniszterelnöki megbízottként arra jutott, hogy az ügyben szükséges Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök politikai és jogi felelősségének vizsgálata, és úgy ítélte meg, felvetődhet a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is.