Jégvédelmi készültség van a nyugat-dunántúli folyókon

Elsőfokú jégvédelmi készültséget rendeltek el a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság illetékességi területén, a Rába, a Gyöngyös, a Marcal, illetve a Mura és a Zala folyó egyes szakaszain, valamint a kisebb vízfolyásokon, a Kerka és a Kebele patakon; figyelőszolgálatot tartanak fenn a Kis-Balatonon is - közölte a vízügyi igazgatóság.




Raklaphamisítókat buktatott le a NAV

Raklaphamisításra szakosodott "társaságot" lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói Újfehértón - közölte a szervezet térségi bűnügyi sajtóreferense.




Orbán évértékelője: 10 állítás, amitől felszisszentek a hallgatók

Elmaradt a nagy bejelentés, ugyanakkor a harc és a küzdelem folytatását ígérte Orbán Viktor évértékelőjében. A miniszterelnök szerint kormánya a megbékélést és a kiegyezést azokkal vállalja, akik partnerek az ország újjáépítésében. Akik a beszédet hallgatták, mégis többször felszisszenhettek a kormányfő szavain.


Orbán további harcot és küzdelmet ígért a középosztály védelmében

A harc és a küzdelem folytatását ígérte a miniszterelnök a 14. évértékelő beszédében. Orbán Viktor szerint kormánya a megbékélést és a kiegyezést azokkal vállalja, akik partnerek az ország újjáépítésében, de szerinte a Fidesztől balra és jobbra állókkal a szemléletmódjuk és módszereik miatt nehéz egyezkedni, ahogy az Európai Unióban is vannak, akik a 2010-ben választott útról akarják letéríteni az országot. A miniszterelnök-pártelnök azt mondta, politikája a középosztály megerősítését célozza, és az egyik fő kérdés az, hogyan lehet elérni, hogy az ország irányítása a középosztály kezében maradjon.




Perceken belül elkaptak egy bankrablót Kistarcsán

A személyleírás alapján néhány perc alatt megtalálták, s elfogták a rendőrök azt a férfit, aki fegyverrel kirabolt egy pénzintézetet kedden délután Kistarcsán - értesült a HavariaPress.


BKV-vezér: nem juthat a cég a Malév sorsára

Hét pontból álló petíciót adtak át a BKV székháza előtt tüntető dolgozók a társaság vezérigazgatójának, amelyben többek között a felbontott kollektív szerződéssel megszerzett eddigi jogaik érvényben maradását és a szerződés meghosszabbítását is követelték. Kilátásba helyezték, hogy márciusban akár sztrájkolhatnak is, ha nem változik a helyzet. A BKV vezére azt mondta, a keddi demonstráció politikai tüntetés volt és az utcán nem lehet szakmai vitát folytatni.




Vaddisznók garázdálkodnak a XII. kerületben

Egyre több vaddisznó keres magának élelmet a XII. kerületben, a kondákba verődött állatok visszaszorítására munkacsoportot alakított a hegyvidéki önkormányzat, amely a közelmúltban információs vonalat is létrehozott, azon vár bejelentést, ha valaki vaddisznót észlel, illetve tájékoztatást nyújt az ilyen esetben szükséges teendőkről.




Malév-csőd: csak a lejárt jegyek tulajdonosait kártalanítják még

A Malév utasai közül elsőként azokat tudják kártalanítani a bankok, akik bankkártyájukkal vásároltak repülőjegyet, és a reklamáció benyújtásának időpontjában a jegyük már lejárt. Azok kártalanítását még nem tudják elindítani, akik későbbi időpontra vettek jegyet – közölte kedden a Magyar Bankszövetség.


Jöhet a Fidesz "oppardon" korszaka

Lázár János Bécsben mondott beszéde arra enged következtetni, hogy a kormány megpróbálja visszaszerezni a külföldi befektetők bizalmát - véli a Varánusz blog szerzője.