Nagy Anna ismét lemondott

Nagy Anna egykori kormányszóvivőt és Kling Istvánt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárát is felmentette tisztségükből csütörtökön a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából.



Népszabadság: Budai Gyula volt titkárnője a LEADER-munkaszervezet élén

Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismét büntetőfeljelentést tesz Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, ezúttal a vidékfejlesztési célok megvalósítására elindított LEADER-program nyíregyházi munkaszervezetének gazdálkodásában talált kivetnivalót. Az elszámoltatási kormánybiztos volt titkárnőjét nevezték ki a LEADER-munkaszervezet élére - írja a Népszabadság.




Kumin: jól jött a kormánynak az EP-határozat

A kormánypártok malmára hajthatja a vizet, hogy csak a baloldali pártok szavazták meg az EP-határozatot - mondta az m1 Este című műsorában Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője.


Felcsúton látogatja Orbánt a CBA-vezér

Bár személyesen ismeri Orbán Viktort, és egyetért a kormány politikájával, valamint a Fidesz céljaival Baldauf László, a CBA elnöke tagadja, hogy finanszírozták volna a párt kampányát, vagy hogy ők sugalmazták volna az üzletláncnak kedvező politikai döntéseket.



Nem tudnak leszállni gépek Ferihegyen a havazás miatt

Lezárják havazás miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az egyes pályát - tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-t. Több, Budapestre tartó járat átirányítást kért péntek reggel a bécsi repülőtérre a magyarországi havazás miatt.


VV: "nem érdemes megvárni, amíg ránk is ágyúval lőnek"

Az időhúzás a magyar kormány szerint ravasz politika, de a görögök is ezt gondolták. Pedig látjuk, van még lőpor bőven a túloldalon is: nem érdemes megvárni, amíg ránk is ágyúval lőnek - írja legfrissebb bejegyzésében a Véleményvezér blog.




Komoly bajokat okozott a hó és az erős szél

Sok balesethez kellett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársainak kivonulniuk csütörtökön az erős szél, a hóátfúvások és hótorlaszok miatt; kétszázhetven műszaki mentést végeztek a tűzoltók - közölte a főigazgatóság.


Már esik a hó, de nem marad meg

Hull a hó péntek kora reggeltől az ország nyugati és középső részén, így a fővárosban is; napközben felmelegedés várható, ezért nem valószínű, hogy a hó megmarad - mondta Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa az MTI-nek.


Sok pluszpénzt buknak Rogánék

A budapesti kórházak állami kézbe adása jelentősen csökkenti a fővárosi önkormányzat képviselőinek jövedelmét - írta pénteki számában a Népszabadság.


Újabb pofon a zöldeknek: a civil kontrollt is kigolyózzák

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások esetében, ha elfogadják a belügyminiszter törvénymódosító javaslatát, 30 nap alatt ki kellene adni a környezetvédelmi hatásvizsgálatokat és a szükséges engedélyeket. A civil környezetvédők szerint az illetékes hivatalban egy hónap alatt két osztály között nem megy át egy ügyirat. A Fidesz szerint 30 nap elég az engedélyeztetés lebonyolítására, míg az LMP szerint a kormány ezzel a multikat gazdagítaná.


Egy nap alatt, újabb zárolásokkal fogadhatják el a fővárosi költségvetést

A február 29-i ülésen egy nap alatt, két ütemben kívánja elfogadtatni a főváros az önkormányzat idei költségvetését - írta pénteki számában a Népszava. A lap információi szerint az immár véglegesnek tekinthető változat fő számait tekintve nem sokban tér el a tavaly decemberben első olvasatban már a közgyűlésben tárgyalt koncepcióval.


Rossz a helyzet: 45-50 percet késnek a vonatok

Az utasoknak pénteken 45-50 perces késésekre kell számítaniuk a székesfehérvári vasútvonalon, mivel csütörtök délután a Budapest-Székesfehérvár vonalon, Tárnok és Martonvásár között az egyik vágány felett leszakadt a felsővezeték - közölte a Mávinform pénteken reggel.


"A kormány kitette a szennyes ruhát az ablakba"

Az uniós romastratégia kidolgozásával nagy kockázatot vállalt a kormány, olyan témához nyúlt, amelyhez a többi 26 ország nem mert, a felzárkóztatás programjával azonban nem lehetett tovább várni - fejtette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Berlinben.


5-10 centi friss hóval küzdhetünk meg pénteken

Az ország keleti részén akár 5-10 centi friss hó is eshet pénteken, de a hétvége sem lesz csapadékmentes. Jó hír ugyanakkor, hogy a Dunántúlon akár 7-10 fok is lehet, keddtől pedig az egész országban napról napra melegebb időre számíthatunk.