Árokba borult egy kamion, lezárták a 82-es utat
Baleset miatt lezárták a 82-es utat a Bakonyban, Cseszneknél - közölte a rendőrség csütörtök reggel.
Baleset miatt lezárták a 82-es utat a Bakonyban, Cseszneknél - közölte a rendőrség csütörtök reggel.
MTI
A Budapest–Esztergom vasútvonalon átlagosan 20-30 perces késésre kell számítani, mert a piliscsabai állomáson meghibásodott az egyik váltó - közölte a Mávinform csütörtök reggel.
MTI
Kétnapos tájékozódó körútra érkezik ma Budapestre az Európa Tanács (ET) két jelentéstevője, hogy áttekintse az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatát, azon belül egyebek között azt, hogy a médiajogi szabályozás mennyire egyeztethető össze a nemzetközi demokratikus normákkal.
MTI
Kétmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV-t, mert jogszabályt sértett, amikor nem közbeszerzési eljárást, hanem pályázatot írt ki a cég reklámfelületeinek hasznosítására - írta csütörtöki számában a Népszava.
MTI
Olyan törvénytervezetet akar újratárgyalni a pártfinanszírozásról a Fidesz, melyet az utóbbi hat évben többször is visszautasított. A korábbi parlamenti ciklusban a korrupció ellen küzdő civil szervezetek több alkalommal is megpróbálták rávenni a pártokat, hogy tegyék nyilvánossá és átláthatóvá a kampányköltéseiket, de a tárgyalások az utolsó pillanatban megfeneklettek. Bár hosszú viták után 2010 februárjában az MSZP beterjesztette a törvényt a parlament elé, a javaslat nem kapta meg a kétharmados többséget: pár hónappal később a szocialisták és a költési limit leszorításáért küzdő Fidesz is milliárdokkal költött többet a kampányra a civilek szerint, mint amennyit a törvény megenged.
Havonta száz orvos távozik Magyarországról, miközben egy év alatt sem kérik ennyien a honosításukat - írta csütörtöki számában a Népszabadság Balázs Péternek, a Semmelweis Egyetem professzorának kutatási adataira hivatkozva.
MTI
Az engedély nélküli veszélyes hulladékok behozatalának megakadályozása volt a célja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tíznapos országos akciójának, amely csütörtökön zárul; az együttműködésben több mint 1500 kamiont vizsgáltak át a határátkelőkön - mondta a főfelügyelőség főigazgató-helyettese szerda este Röszkén.
MTI
Ékszereket loptak el ismeretlenek szerda este egy hódmezővásárhelyi bolt kirakatából - tájékoztatott a rendőrség.
MTI
Fagypont körüli hőmérsékletre és elszórtan havazásra számítsunk csütörtökön.
hvg.hu
Az Új Színház igazgatója, Dörner György közölte Galkó Balázzsal, hogy felmondják határozatlan idejű szerzőzédését, de elképzelhető, hogy egy-egy darabban még alkalmazzák - számolt be az Index.
hvg.hu
A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes álláspontja szerint a BKV közszolgáltatási szerződésének lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működtetni a járatokat. György István InfoRádió Aréna című műsorában szerdán elmondta: úgy látja, hogy addig a folyó finanszírozási problémák is megoldódhatnak.
MTI
A Hallgatói Hálózat a felsőoktatási törvény ellen tüntetett, a rendezvény után a demonstrálók az ELTE egyik tantermét szállták meg - engedély nélkül. Tekintse meg videónkat!
Dezső András
Fegyveres támadó rabolt ki egy takarékszövetkezetet szerdán délután Baján.
MTI
Véleményezhető a kormány korrupció-megelőzési programja, a kormany.hu-n elérhető anyag azonban félrevezető adatokat tartalmaz. Cikkünk megjelenése után a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál javították a hibát.
hvg.hu
Egyik fővárosi frakció sem támogatja Tarlós István ötletét, mely szerint ritkítani kéne a csődközelbe jutott BKV járatait. A főpolgármester azt már látja, hogy egy esetleges ritkítás is milyen politikai izgalmakat vált ki, ugyanakkor állítja: ő nem is mondta, mikortól kéne ezt meglépni. A VEKE eközben szinte biztosra veszi, hogy az előterjesztésből nem lesz semmi.
Tossenberger Adél
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Fidesz-közeli egészségügy-szervezési mintavállalkozásként emlegetett szabolcsi holding vezérigazgatóját.
HVG
Őrizetbe vettek egy 48 éves szabadszállási férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy baltával többször életveszélyesen megsebesített egy idős férfit, elvitte személygépkocsiját és láncfűrészét - közölte a rendőrség.
MTI
Fidesz-képviselők dezertálása, tüntetések, uniós közvetítés, új választások – ez az egyik forgatókönyve a következő parlamenti voksolás utáni időszakra Kis János filozófusnak a HVG legújabb számában.
HVG
Ismeretlenek megrongálták az esztergomi polgármester sajtófőnökének autóját - erősítette meg rendőrség az MTI értesülését.
MTI
A nagy havazás szokatlan nehézségeket okozott a MÁV-nál. A Facebookon jelentek meg azok a fotók, amelyek egy Debrecenbe tartó utas tapasztalatait mutatták meg. A képek tanúsága szerint az egész utasteret, még az üléseket is ellepte a hó.
hvg.hu