Ma véget érhet Geréb Ágnes pere

Várhatóan ítéletet hirdetnek ma Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társai ügyében a Fővárosi Ítélőtáblán. A másodfokon zajló per tárgyalásán a vádlottak előzőleg felszólalhatnak az utolsó szó jogán.


Retteghetnek az éjjeli betörők az új Btk. miatt

Ha elfogadják a tervezett új Büntető Törvénykönyv szövegét, a jövőben nem vizsgálnák, jogos volt-e az önvédelem, ha az illetőt éjjel, fegyveresen vagy csoportosan támadják meg, akkor sem, ha az önvédelem során a támadó súlyosan megsérül vagy meghal. Korábban számos esetben a sértettet marasztalták el, mert a bíróság szerint nem volt a támadással arányos a védekezés. A hvg.hu által megkérdezett büntetőjogász szerint a szigorúbb szabályozás visszatarthatja a bűnözőket.



Népszava: bezárhat a Péterfy

Több budapesti kórházban is tényként beszélnek a dolgozók arról, hogy hamarosan az intézmény osztályainak nagy részét máshova helyezik át, vagy összevonják az adott térségi központtal, így az aktív fekvőbeteg-ellátás helyben gyakorlatilag megszűnik - írja a pénteki Népszava.



Mesterházy: Orbán még büszke is a hibáira

A jelenlegi kormány nem tervez tartalmi módosításokat eddigi politikájában, márpedig erre gazdasági és társadalmi téren egyaránt szüksége lenne Magyarországnak – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke Jászberényben.




Úgysem bírja szusszal a rendőrség? Néhány fiatal életét azért tönkretehetik

Bár ebben európai viszonylatban idáig is erősek voltunk, az eddigieknél is szigorúbban sújthat le a Btk. a drogfogyasztókra. Szakemberek attól tartanak, hogy a kábítószer-használók így még láthatatlanabbá válnak, ami magukra és a társadalomra nézve is veszélyes. A TASZ úgy számol, több százezer fiatalt kriminalizálhat az új törvény, az Országos Kriminológia Intézet szerint viszont hiányos erőforrásai miatt a rendőrség ezentúl sem fog több embert előállítani.




Jövő szombaton temetik Csurka Istvánt

Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút Csurka István írótól, a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) elnökétől a budapesti Fiumei úti temetőben - tudatta a párt a honlapján.


"Elvesztette önuralmát" a battonyai rém

Megkezdődött a "battonyai rémként" elhíresült férfi büntetőpere csütörtökön a Gyulai Törvényszéken; a vádlott az ügyészség szerint 2010 nyarán megerőszakolt, majd megölt egy nőt, egy hónappal később pedig egy másik nővel is erőszakoskodott, de azt a bűncselekményt megakadályozták.


Orbán összeszólalkozott Egerben Kósával

Kósa Lajos információink szerint Domokos László ÁSZ-elnököt bírálta egy Debrecennel kapcsolatos jelentés miatt, de Orbán Viktor helyretette a városvezetőt. Vita volt az egyházi törvénnyel kapcsolatban is.


Fatolvajokra vadászó rendőrök razziáztak Borsodban

Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az átfogó akciónak az eredményeként, amelyet a folyó árterén garázdálkodó fatolvajok elfogása érdekében tartottak a Tisza Tokaj környéki szakasza mentén - közölte a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője csütörtökön.


Gázolt a villamos a Blahán

Elütött egy fiatalt a villamos a Blaha Lujza téren, a baleset miatt a 4-es, 6-os villamosok egy szakaszán pótlóbuszok szállítják az utasokat; a 16 év körüli fiú könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a BKV és a mentőszolgálat csütörtökön.


Egészségügyi béremelés: kétéves törvényi garanciát is akarnak a dolgozók

Az egészségügyi érdekképviseletek a jelenleg rendelkezésre álló forrásból megvalósítható béremelést akkor tartják elfogadhatónak, ha egyúttal törvényi garanciát kapnak a dolgozók többszöri béremelésére. A januárban kezdődött bértárgyalások akkor lehetnek sikeresek, ha törvényben garantálják, hogy 2013-ban és 2014-ben is legalább akkora béremelést kapnak, mint amekkorát a mostani forrásból – mondta csütörtökön Papp Magor a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.


Előzetesbe kerülhet a szabolcsi egészségügyi holding vezetője

Pénteken dönt a Nyíregyházi Városi Bíróság az Egészségügyi Holding Zrt. hűtlen kezelés kísérletével gyanúsított vezérigazgatójának az előzetes letartóztatásáról - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.


Mínusz 20 fok is lehet éjszaka

Várhatóan nem dől meg csütörtökön a hidegrekord, mivel felhősebb az ég, ám több helyen így is mínusz 20 fok körüli értékeket mérhetnek majd - mondta Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.