Kigyulladt egy családi ház a XXII. kerületben

Leégett egy családi ház tetőszerkezete csütörtök este a főváros XXII. kerületében; a 150 négyzetméteres otthon tetőterében keletkezett a tűz, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.




Demján: Magyarország felszabadult a "jobbágyrendszerből"

A magyar gazdaság állapotáról tájékoztatott több amerikai döntéshozót Washingtonban Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke, aki a hét eleje óta tárgyalt az amerikai fővárosban.



"Tisztára, mint a Szovjetunióban" - halálosan megfenyegették a Fidesz-kritikus amerikai professzort

Halálos fenyegetéseket, gyalázkodó emaileket kapott Budapestre utazása előtt Kim Lane Scheppele, aki kormánykritikus véleményével vált ismertté idehaza. Erről a hvg.hu-nak adott interjújában mesélt a Princeton egyetem alkotmányjogásza, aki szerint az itt tapasztaltak sokban a Kádár-korszak Magyarországára emlékeztetik, amikor „illett tudni, hol a határ”. Ugyanakkor örül, hogy kormányzati szereplőkkel is találkozhatott.


Lázárék egyelőre tovább tárgyalnának az Erstével

Folytatja az egyeztetéseket a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Bankkal - döntöttek csütörtökön a képviselők. Lázár János polgármestert viszont arra is felhatalmazták, hogy szükség esetén forduljon bírósághoz.



Vádat emeltek a miskolci töltést átvágó két férfi ellen

Közveszélyokozás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Miskolci Városi Ügyészség két miskolci férfival szemben, a városban lévő felső-majláthi vasúti töltés 2010-ben történt átvágása ügyében – tájékoztatta Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész csütörtökön.


Budapesten 25 centis, az Alföldön fél méteres hó is eshet

A vasárnap estig kialakuló hóréteg vastagsága a jelenlegi számítások szerint a Dunántúl délkeleti részén és az Alföldön várhatóan 30-50 centiméter között alakul - közölte az Országos Meteorológiai Intézet (OMSZ). A legkevesebb hóra továbbra is északnyugaton számíthatunk, ott az OMSZ szerint 3-10 centis hó valószínű. Budapest térségében 15-25 centiméteres hótakaró alakulhat ki.


Felkészült a zimankóra az E.ON

Az E.ON Hungária Zrt. felkészült a rendkívüli hidegre és havazásra, ehhez megerősített készenlétet biztosít, ha kell, alvállalkozók bevonásával - közölte az energiaszolgáltató társaság csütörtökön.


"Valószínűleg elírták" a metróvezetők politikai megfigyeléséről szóló iratot

"Hibás, valószínűleg elírt" a katasztrófavédelem, a főváros és a BKV képviselőinek októberi megbeszéléséről született emlékeztető, amely szerint figyelni kellene egyes BKV-dolgozók politikai elkötelezettségét is - írja közös közleményében György István főpolgármester-helyettes, Vitézy Dávid, a BKK, illetve Várszegi Gyula, a BKV vezérigazgatója. A találkozóról készült emlékeztetőt korábban a narancs.hu tette közzé.



Schmitt-díj: a felirat megváltoztatása miatt magyarázkodik a KEH

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerint az új alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó új kitüntetési törvény tette szükségessé a köztársasági elnök által adományozott kitüntetések névváltoztatását, illetve azt, hogy ne szerepeljen a díjon Schmitt Pál neve. Az MSZP beismerésként értelmezte, hogy a plágiummal gyanúsított köztársasági elnök nevét eltávolították az általa alapított érdeméremről.



Ölt a szén-monoxid Budapesten

Vélhetően szén-monoxid-mérgezés áldozata lett az a két ember, akit holtan találtak fővárosi, XXIII. kerületi lakásukban.



BKK: két perccel csökkent a 4-es, 6-os villamosok menetideje

Az első tapasztalatok alapján jól működik a budapesti Nagykörúton a villamosok közlekedéséhez áthangolt lámpaprogram, a villamosok menetideje két perccel csökkent – mondta csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. A program 44 millió forintba került, ebből 40 milliót az unió fizetett.


Online rangsor: íme a legjobb hazai egyetemek toplistája

Oktatási oldalunkon mától online is elérhető a Diploma rangsor, mely pár héttel a meghosszabbított felvételi jelentkezési határidő előtt még jelenthet némi kapaszkodót az idén továbbtanulóknak. A legjobbak között van az ELTE, a SOTE és a Corvinus, nagyobb elmozdulások inkább az egyes képzésterületi rangsorokban vannak.


Önkormányzati tömegközlekedési cég indulhat Szekszárdon

Hat-nyolc százalékkal emelte a helyi járatok viteldíjait csütörtökön a szekszárdi közgyűlés, egyben arról is döntött, hogy felülvizsgálja a Gemenc Volánnal kötött közszolgálati szerződést. Április 1-jétől új, adott esetben egy száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég lehet a helyi közlekedés szolgáltatója Szekszárdon.