Megszavazták: a BKV kilencmillárdos kölcsönt kap

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a BKV-nak nyújtandó kilencmilliárdos tulajdonosi kölcsönt, és hatmilliárdos támogatást. Vitézy Dávid a lapunknak adott interjúban elmondta, ennél több pénzre van szükség.


Diplomások röghöz kötése: nem diszkriminál, mindenkinek rossz

A HÖOK szerint ez egy igazságtalan és ellenőrizhetetlen rendszer, az oktatáskutató azt mondja, nevetséges és el fogják törölni a szeptembertől élő hallgatói szerződéseket. Hoffmannék szerint ugyanakkor képtelenség, hogy közpénzből képzett emberek elvándoroljanak az országból, a rendeleten pedig jogilag sem lehet fogást találni.



Nem lesz elég hely a Koszi-klán perén

Hiába tárgyalja a Győri Törvényszék mintegy száz ember befogadására alkalmas nagytermében a diósdi maffiapert a Győri Ítélőtábla, így is helyszűkében lesznek - derül ki a bírói fórum honlapján megjelent tájékoztatóból.




KSH: tovább gyorsult tavaly a népesség fogyása

Tovább gyorsult a népesség fogyása Magyarországon az elmúlt év első 11 hónapjában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérésből. A szerdán közzétett előzetes adatok alapján a népesség becsült lélekszáma - a nemzetközi vándorlás figyelembevételével - 26 ezerrel csökkent, így 9 millió 960 ezer fő volt november végén.


Plágiumügy: létrehozták a vizsgálóbizottságot a Semmelweis Egyetemen

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja létrehozta azt a tényfeltáró bizottságot, amely vizsgálja majd Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit – olvasható a Semmelweis Egyetem szerdai közleményében. A testület tagjainak névsorát csak az eredménnyel egy időben teszik majd nyilvánossá, az indoklás szerint azért, hogy a bizottság zavartalanul és pártatlanul tudjon dolgozni.



Több mint 700 millió forint ment el jutalmakra a HM Ei-nél

Közterhekkel együtt a tárgyévi jutalmak és prémiumok kifizetésére a HM Ei Zrt.-nél összesen több mint 760 millió forintot fordítottak tavaly – derül ki Hende Csaba honvédelmi miniszter válaszából, amelyet a volt szocialista államtitkár Iváncsik Imre írásbeli kérdésére küldött a napokban. A Honvédelmi Minisztérium legértékesebb cége a HM Ei, tavalyi bevételük 39 milliárd forint. Igaz, ennek 90 százaléka magától a szaktárcától és szervezeteitől származik – írja a Népszabadság.



Ürülékkel teli zacskók hullanak egy debreceni társasház elé

Emberi ürülékkel teli zacskókat dobál valaki egy István úti bérházból Debrecenben, szinte minden nap. Hol a lépcsőn, hol az előtetőn, hol a járdán landol a bűzös csomag. A lakók dühösek, a hatóságok tehetetlenek. Amíg nincs elkövető, addig senki nem tesz semmit – írja a dehir.hu.





Ítélet születhet ma a pécsi lövöldöző perében

Ítéletet hirdethet ma a Pécsi Törvényszék a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának perében. Az ügyészség a 25 éves férfit előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének vádolja.


Még idén kivitelezőt kell keresni a Széll Kálmán tér átépítéséhez

Júniusig le kell bonyolítani a Széll Kálmán tér rendezésére, illetve a budai fonódó villamos új pályaszakaszainak kiépítésére vonatkozó műszaki, építészeti pályázatokat, hogy azok eredményei alapján még az idén lefolytathassák az engedélyezési eljárást és a kivitelezői tendert - írta a Népszabadság.