Kiraboltak egy miskolci pénzintézetet

Fegyverrel kiraboltak egy pénzintézetet csütörtök délután Miskolcon, személyi sérülés nem történt - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.


Lomnici-ügy: az NMHH "nem dönthet"

Az NMHH csütörtöki közleménye szerint a hatóságnak nincs kompetenciája abban, hogy elbírálja a Lomnici-ügy, valamint a Cohn-Bendit-hamisítással kapcsolatban felmerült kérdéseket.




Sikkasztással vádolják a Győri Egyházmegye volt számvevőjét

A Győri Egyházmegyei Hivatalban tartott kihelyezett tárgyalást és tanúmeghallgatást a Győri Törvényszék csütörtökön abban az ügyben, amelyben az egyházmegyei hivatal volt számvevőjét és volt könyvelőjét különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolja az ügyészség.



Hatszáz tanút hallgathat meg a bíróság a DT Diamond Rt. ügyében

Megkezdődött a DT Diamond Rt. ügyében indított büntetőper a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön. A cég volt és mostani vezetőjét a gyémántbefektetésekkel kapcsolatban egyebek mellett több rendbeli, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással vádolják, az ügyészség szerint több mint ötszáz embert vertek át. A tárgyaláson a vádlottak közölték: nem érzik magukat bűnösnek.


Orbán: már nem az összeköttetések számítanak Magyarországon

A megújuló Magyarországon nem az összeköttetések és az ügyeskedés, hanem csak az igazi teljesítmény számít - mondta Orbán Viktor csütörtökön, amikor Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszterrel közösen elismeréseket adott át nemzetközi tanulmányi versenyen eredményt elért diákolimpikonoknak a Parlamentben.


Kőbe vésték az új járások számát

A járások száma 168, hét fővárosi körzet lesz, ezen nem lehet változtatni - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Veszprémben.



Kormányellenes tüntetés lesz Bayerék menetével egy időben

A jobboldali közszereplők által szervezett kormánypárti békemenettel egy időben, szombaton ellenzéki demonstráció is lesz a fővárosban. Egy Facebook-csoport, a Magyar Köztársaság Barátai a Budai Várban lévő Dísz térre hívja azokat, akik elutasítják Orbán Viktor politikáját és felháborítónak tartják Schmitt Pál plágiumbotrányát - közölték a szervezők.


Felmentették a vesztegetés vádja alól a volt alpolgármestert

Első fokon felmentette a bíróság Bajor Zoltán volt terézvárosi alpolgármestert a vesztegetés vádja alól, miután a Fővárosi Törvényszék bírája nem látta bizonyítottnak, hogy a férfi az egyik VI. kerületi ingatlan bérlőjétől 18 millió forintot kért volna az adásvétel támogatásáért.


Origo: MOB-tagok voltak a Schmitt-doktori bírálói

Az 1992-ben Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztét betöltő Schmittnek olyan bizottság előtt kellett beszámolnia, amelynek tagjai közül többen az általa irányított szervezetben dolgoztak - derül ki az Origo cikkéből.


Farkas Flóriánék is felvonulnak Orbán mellett

A Lungo Drom és több mint ötszáz roma kisebbségi önkormányzati vezető is csatlakozik a január 21-ei Békemenet Magyarországért elnevezésű kormány melletti demonstrációhoz - közölte Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, fideszes országgyűlési képviselő.


Többször meghúzta a ravaszt, de a pisztoly nem sült el

Emberölési kísérlet, valamint lőfegyverrel való visszaélés és személyi szabadság megsértése miatt 11 év és 8 hónap börtönbüntetést kapott csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán egy hódmezővásárhelyi férfi.


Nem kért a bv-parancsnokságból a rendőrfőkapitány?

Felkínálták a büntetés-végrehajtás parancsnoki székét Tóth Tamás budapesti főkapitánynak, de a hvg.hu információi szerint nem fogadta el az ajánlatot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetőjét nem értük el, igaz, a vele kapcsolatos híresztelésekről máskor sem nyilatkozott.


Schmitt Pál Egerben: „állok elébe a SOTE vizsgálatának” - galéria

Tüntetők és szimpatizánsok, összesen mintegy ötven ember várta Schmitt Pált Egerben, és persze rengeteg újságíró, akiknek a köztársasági elnök megígérte, együttműködik a SOTE tényfeltáró bizottságával plágiumügye kivizsgálásában. Az egri ellenzéki pártok nem firtatták a másolt doktori kérdését.


Szijjártó az IMF-ről: találgatásokba nem megyünk bele

A kormány nyilvánosságra fogja hozni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szempontjait, feltételeit, amint a tárgyalások eljutnak ebbe a stádiumba - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök szóvivője, újságírói kérdésre válaszul, hangsúlyozva, hogy találgatásokba nem mennek bele.


Március 10-én tüntet a Szolidaritás

Együtt a Köztársaságért - tüntetés a szociális és a szabadságjogokért elnevezéssel tömegdemonstrációt szervez március 10-re a fővárosi Kossuth térre a Magyar Szolidaritás Mozgalom - olvasható a szervezet csütörtöki közleményében.