Várják-e még a Mikulást a legkisebbek?
Vannak gyerekek, aki még hisznek benne, mások három évesen is jól tudják, hogyan kerül ajándék a cipőjükbe. És vannak olyanok is, akiknek nem jut az izgalommal teli várakozásból.
Vannak gyerekek, aki még hisznek benne, mások három évesen is jól tudják, hogyan kerül ajándék a cipőjükbe. És vannak olyanok is, akiknek nem jut az izgalommal teli várakozásból.
hvg.hu
Ma újra bombariadó volt a nyiregyházi bíróságon, két nap alatt másodszor - közölte a rendőrség. Délelőtt újra ismeretlen telefonáló értesítette a zala megyei Lenti rendőrkapitányságát, hogy a bíróságon bomba van.
hvg.hu
A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) azt kezdeményezi Kövér László házelnöknek írt levelében, hogy legyen név szerinti szavazás az új köznevelési törvényről.
MTI
Gyorsított eljárásban 125 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte a Veszprémi Városi Bíróság azt a román férfit, akinek az autójában múlt csütörtökön hatszáznegyvennégy védett mezei pacsirta lefagyasztott tetemét találták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei - közölte a rendőrség kedden.
MTI
Őrizetbe vett a rendőrség egy 32 éves pásztói férfit, aki az adatok szerint több embernek adott el kábítószernek minősülő anyagokat - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
MTI
Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség azokra az ismeretlen rablókra, akik 2011 februárjától júniusáig négy alkalommal támadtak meg fegyverneki és örményesi embereket saját lakásukban - közölte a HavariaPress.
HavariaPress
Orbán Viktor miniszterelnök kiállt a köznevelési törvényjavaslat mellett - jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden újságírók előtt, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után.
MTI
Az Országgyűlés hétfői ülésén fogadta el az új Munka Törvénykönyvéhez beadott módosítókat. Ennek, és a múlt héten a szakszervezeti konföderációkkal, és a munkáltatói érdekképviseletekkel aláírt megállapodás kapcsán a Policy Agenda a Világgazdaságban megjelent heti elemzésében azt vizsgálja, hogy ez stílusváltást jelent-e a kabinet részéről, azaz elkezdődnek-e a komolyabb egyeztetések a különböző érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel a fontosabb kormányzati döntések előtt.
hvg.hu
Bár tizenhárom helyen kilátásba helyezte, végül egyetlen intézményben sem korlátozza a hőszolgáltatást a Dalkia Energia Zrt., mivel tájékoztatásuk szerint megegyeztek a fenntartókkal a tartozások rendezéséről, illetve átütemezéséről.
MTI
Az amerikai bába, Ina May Gaskin kitüntetésének átvételekor a magyar kormány beavatkozását sürgette Geréb Ágnes ügyében.
hvg.hu
Nem csitulnak a kedélyek az Uzsoki kórházban. Miközben a kérdéses időszakból összesen 46 beteg lázlapja hiányzik, úgy tudjuk: több nővér is fontolgatja, hogy panasszal élnek a rendőrségi kihallgatások miatt. A rendőrség a vádakat visszautasítja, szerintük minden szakszerű és jogszerű volt.
hvg.hu
Kedd délelőtt bevonult a kecskeméti börtönbe Stadler József, akit november 17-én adócsalásért ítéltek el 4 év 10 hónapra - közölte a HavariaPress.
HavariaPress
Késnek a vonatok a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon, miután egy szerelvény egy autóval ütközött.
MTI
Ma délután állítják fel a budapesti Kossuth téren Magyarország karácsonyfáját. A 18 méter magas, több mint 3 tonnás lucfenyő a tavalyi évhez hasonlóan most is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Erdőhorváti községből érkezik. A díszeket december 7-én és 8-án helyezik el 4 ipari alpinista és egy 6 fős díszítőcsapat segítségével - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
hvg.hu
Az IMF-tárgyalások dacára Orbán Viktor minél többet meg akar őrizni a gazdaságpolitikai „vívmányokból”, már csak hatalmi számításból is, hiszen azt kell demonstrálnia, hogy az elmúlt másfél év nem volt zsákutca - írja a Véleményvezér.
hvg.hu
Berki Zoltán, a Semmelweis Egyetem orvos szakszervezetének elnöke és Lotz Gábor patológus, a józsefvárosi kamara elnöke is jelölteti magát a Magyar Orvosi Kamara elnöki tisztjére - írja a Népszabadság keddi száma.
hvg.hu
Több ezer tagfelvételi kérelemről és 1200-1500 ember beléptetéséről tud eddig Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a volt miniszterelnök pedig már azzal is elégedett lenne, ha stabil középpártként a parlamentbe jutnának 2014-ben.
hvg.hu
Megmerevedtek az álláspontok a Fideszben a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa kidolgozta köznevelési törvény elleni küzdelemben: a tervezetet több száz módosító indítvánnyal írnák át a nagyobbik kormánypárt képviselői, mert a legalapvetőbb kérdésekben sem értenek egyet az oktatási államtitkár javaslatával. A megoldást nehezíti, hogy a tervezettel szembenállók is megosztottak, a miniszterelnök viszont továbbra is hajthatatlan és kitart Hoffmann Rózsa mellett. Pedig a két frakciót szorítja az idő, az előterjesztésről jövő héten szavaz a parlament. Többek szerint a keddi frakcióülés sorsdöntő lesz.
Dezső András
Minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel, valamint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel is egyeztet kedden a hivatalában Schmitt Pál köztársasági elnök a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének személyéről.
MTI
Az Országgyűlés mai ülésnapján összesen 4 óra 20 perces időkeretben újból megnyitják a jövő évi költségvetés részletes vitáját. A képviselők ugyanilyen hosszúságban folytathatják a keddi napirenden megtalálható további öt törvényjavaslat tárgyalását is, így például az új önkormányzati törvény és az Esztergom egyes intézményeinek állami átvételéről szóló kormányoldali előterjesztés részletes vitáját. Hétfőn hajnali 2 óra 40 perckor zárták le az ülést.
MTI